Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)
49. 1957. december 23.
1957. december 23. MT ülések jegyzőkönyvei Antos István elvtárs a létszámigénnyel kapcsolatban megjegyzi, hogy bár a tanácselnökök véleménye szerint a mezőgazdasági osztályon jelenleg is van felesleges létszám, ez annak következménye, hogy az elmúlt évben a tanácsok egyáltalán nem foglalkoztak a termelőszövetkezetek kérdéseivel, és így tűnik a mező- gazdasági osztályok létszáma túlzottnak. Az a mód, ahogy az előterjesztés az igényt tartalmazza, vagyis, hogy 145 főt, mint felső határt kérik beállítani, a Pénzügyminisztérium szerint megfelelő, mert ezen belül konkrétan meg fogják állapítani, hogy mennyi az a létszám, amelynek beállítása feltétlenül szükséges. Tarutmann Rezső elvtárs egyetért azzal, hogy a mezőgazdasági osztályokat építész technikusokkal erősítsék meg. Nem ért egyet azonban azzal, hogy a határozat ezek feladatává teszi a termelőszövetkezeti beruházások végrehajtását. A tsz- beruházások beruházói nem lehetnek a tanácsok mezőgazdasági osztályai, ezek legfeljebb segíthetnek a beruházás végrehajtásának ellenőrzésében, és műszaki tanácsadással szolgálhatnak. Kádár János elvtárs: Az előterjesztés már abba az irányba mutat, mint amit a legutóbbi ülésen a Minisztertanács megkívánt. Véleménye szerint olyan határozatra van szükség, amely a végrehajtó szervek mindegyikére kötelező rendelkezéseket tartalmaz. Ha az anyagi kihatású intézkedéseket nem konkrétan határozzuk meg az anyagban, akkor ezt a célt nem tudjuk elérni. A tervvel való összhang biztosítása szükséges, ennek érdekében el tudja képzelni azt a megoldást, hogy a Minisztertanács utasítja a terv készítőit arra, hogy a jelen határozatban foglalt célkitűzések végrehajtását a tervben biztosítsák. Tekintettel arra, hogy a határozat végrehajtásában nagyon sok szerv vesz részt, amelyek egyike-másika nem mezőgazdasági szakszerv, a szöveget még tovább kell egyszerűsíteni, hogy teljes világossággal kitűnjék belőle, kinek mi a feladata és azt milyen határidőre köteles végrehajtani. A határozat bevezetőjében utalni kell arra, hogy a termelőszövetkezetek fejlesztése érdekében az alábbi intézkedéseket kell megtenni. Ez után fel kell sorolni a konkrét intézkedéseket, felelősök és határidő megállapításával. Szükséges, hogy amikor a népgazdasági terv a kormány elé kerül, akkor a Földművelésügyi Minisztérium adjon jelentést arról, hogy a határozatban foglaltak a tervben hogyan lettek keresztülvezetve, ezt követőleg pedig, amikor a tavaszi mezőgazdasági idény kezdődik, adjon a Földművelésügyi Minisztérium újból jelentést arról, hogy az addig esedékes feladatokból mit hajtottak végre, és mi az, amelynek végrehajtása elé akadályok hárulnak. Az ilyen jellegű jelentést ennek a határozatnak végrehajtásáról egy-két havonként rendszeresen hozzák be a Minisztertanács elé. A kedvezmények juttatásánál legnagyobb határozottsággal abból az elvből kell kiindulni, hogy ingyenesen semmit ne adjunk. A tsz-eknek juttatandó támogatás a népgazdaság lehetőségeinek határán belül, a lehető legnagyobb legyen, ez azonban nem jelenti azt, hogy ingyenesen adnánk bármit is. Szükséges, hogy a termelőszövetkezetek megszokják azt, hogy nem kapnak semmit sem ingyen, 1062