Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
a kérdéssel a magyar közvélemény is foglalkozott, és érdeklődött iránta. 90 A kérdés körül különböző egyének nagyon sok fondorlatos kombinációra számítottak, azonban ennek ellenére mégis sikerült elérni egy közös érdekű álláspontot. Gondolom, hogy mi közös jóakarattal indultunk ki ebben a kérdésben, és megmutatjuk, hogy ezeket az elég komplikált kérdéseket aránylag rövid idő alatt meg tudtuk oldani, és remélem, hogy jövőben is a két ország érdekeit megegyezéssel tudjuk eldönteni. Azt állítom, hogy mi 12 milliós tételben állapodtunk meg, és akkor a magyar rész ajánlatára lemondtunk a különböző metódusoknak hánytorgatásáról. Ezt a végösszeget nem volt könynyű megállapítani. Mi emellett számításba vettük a következőket: Ki kell jelentenem a delegáció többi tagjának is, hogy a háborús évek alatt és a háború vége felé a petrozsényi művek - munkájuk révén - nagyon leromlottak. Ezek folytatódnak még a mai napon is. A Mai napon a széntermelés olyan alacsony fokon áll, hogy még a román vasutak sincsenek szénnel ellátva, tehát így a szovjet kormánynak - megkapva a magyar részvényeket - azonnal hathatós tőkebefektetést kell eszközölnie ebbe a vállalatba, azért, hogy legalább a békebeli termelés fokát elérje. A második számbavett körülmény az, hogy a vállalatok tőkésítése egy bizonyos százalékban folyik, mint a bankoknak betéti kamatlába [sic!]. Én úgy gondolom, ha mindezt mérlegeljük, olyan végösszegben állapodtunk meg, amely mindkét fél részére kielégítő. Ebbe az összegbe azért mentünk bele, hogy végezhessük a további dolgoknak [sic!], és ez részünkről mint kompromisszum létesült. [Rácz] Miniszter: három percre kérem az ülés felfüggesztését, mert bizottságot kell fogadnom. 90 A petrozsényi kó'szénbánya tulajdonképpeni államosításával, és főleg jóvátétel fejében a Szovjetuniónak való átadásával szemben a magyar gazdasági és egyes politikai körök részéről jelentős aggályok merültek fel. A bányákat a szovjet fél által felajánlott összegnél (6-12 millió dollár) nagyobb értékűnek tartották, de elsősorban az 1947. évi jóvátételbe beszámítható öszszeget szerették volna növelni. Mások részéről viszont felmerült az is, hogy a jóvátétel terhének csökkentése céljából át kellene engedni a Szovjetuniónak a Magyar Altalános Hitelbank érdekeltségébe tartozó két romániai cukorgyárat, valamint a Metalloglobus és a Phönix nevű magyar tulajdonban lévő ottani vállalatot. Ez utóbbi tervet azonban többen azért is helytelenítették, mert tartottak attól, hogy az ottani magyar vállalati tulajdon felszámolása a romániai magyarság megélhetési lehetőségének korlátozását fogja maga után vonni. A Magyarországgal való gazdasági, stb. együttműködés fontosságát hangsúlyozó román politikusok a petrozsényi bánya átadásában a magyar fél részéről az ő irányukba megnyilvánuló bizalmatlanság jelét látták, de főleg a Szovjetunió romániai befolyásának erősödésétől tartottak. Nyugtalanságot keltett az esemény az Urikány-Zsilvölgyi Kőszénbánya Rt. nyugati hitelezőinek körében is. A Schweizerische Bankgesellschaft félőnek mondta egy Nagy Ferenc miniszterelnökhöz intézett levelében, „hogy a Svájc és Magyarország közötti viszony a jövőben nagyon megnehezednék, ha előzőleg nem rendeznék a svájci bankokkal szemben fennálló kötelezettségeket, amelyek közvetve, vagy közvetlenül kapcsolatban állnak a petrozsényi társaság Oroszországnak való átengedésével." Hasonló véleményt nyilvánított a Schweizerische Bankverein, továbbá az Amerikai Egyesült Államok budapesti külügyi szolgálata, és aggályokat ébresztett a brit hitelezőkben is. (MOL XTX-A-1-J-1946-VIII-9511.) Külpolitikai összefüggéseiről lásd még e kötetben a [6] 155. sz. jkv. 18. napirendi pontját és jegyzetét.
