Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
ket alapítják erre az átadásra. Hivatkozás történik arra, hogy a vállalatnak a háborús elszámolásokból a magyar kincstárral és a ma állami kezelésben lévő Weiss Manfréd Rt.-vei szemben közel 1 milliárd 1944. évi pengőértékű követelése van; hogy a vállalat tulajdonában vannak egyes Németországba hurcolt, valamint jelenleg a Weiss Manfréd Rt. használatában álló gépek, melyeket a Szovjetunió most visszakövetel stb. Szviridov altábornagy úr már írásban is közölte a magyar miniszterelnökkel, hogy a Szovjetunió a Weiss Manfréd Rt.-vel szemben fennálló német „követelések" jogcímén igényt tart az egész Weiss Manfréd konszern összes vállalataira és vagyonára. Ezt a követelést a Szovjetunió közegei elsősorban a Dunai Repülőgépgyár Rt.-nek a Weiss Manfréd Rt.-vel szemben fennálló követeléseire alapítják. 100 A magyar kormány szükségesnek tartja nyomatékosan kijelenteni, hogy amikor a vállalat átadásával 2,4 millió dollár kiadástól akarta mentesíteni a kincstárt, természetesen nem állott, és nem is állhatott szándékában, hogy ugyanakkor esetleg több százmillió dolláros megterhelést hárítson a magyar kincstárra és nemzetgazdaságra, s az ország legnagyobb nehézipari vállalatát a Szovjetuniónak átadja. Ismerete, hogy a Weiss Manfréd vállalatokat abból az állapotból, amelybe a német fosztogatás és a háborús pusztítások révén kerültek, a magyar ipari munkásság hősies áldozatkészsége emelte arra a színvonalra, amelyen ma állanak. Ezek a vállalatok ma állami kezelésben állnak, tehát semmiféle magántőkés érdekét nem szolgálják. A Szovjetunió részére történő átadásuk kiszámíthatatlan hatással lenne az ezekben a vállalatokban foglalkoztatott magyar dolgozók tízezreire, mert azt látnák ebből, hogy két évi megfeszített újjáépítési munkájuk eredményeiről le kell mondaniuk, csak azért, mert ezek a vállalatok 616 millió pengővel adósai maradtak a németeknek, vagyis 616 millió pengővel kevesebb fegyvert szállítottak a németeknek, mint amennyi elő volt írva. Hasonló helyzet adódik például a Magyar Optikai Művek Rt.-nél, amely vállalat részvényérdekeltségének 51%-a már átadatott a Szovjetuniónak. Most a szovjet közegek a többi 49% átadását is követelik azon a címen, hogy a vállalat tartozásban maradt a németekkel szemben, vagyis nem szolgálta ki kellőképpen a német fegyverkezési programot. Hasonló a helyzet a Dunavölgyi Timföld Ipar nevű közös magyar-szovjet vállalatnál is, amely vállalatnak a németek bizonyos beruházási anyagokat szállítottak. Az így keletkezett német „követelések" címén a szovjet közegek most ezeket az anyagokat szovjet apportként kívánják elszámolni, holott köztudomású, hogy a németek ugyanazokat az anyagokat, amelyeket a vállalatnak szállítottak, Magyarország kirablása során ismét elvitték, sőt ezt meghaladó mértékben kifosztották a vállalatot. Lásd a [15] 164. sz. jkv. a) mellékletét.
