Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

megilletik a Magyarországon található német vagyonok, de a vagyonok fogalmába a vagyonokat terhelő tartozások éppúgy beletartoznak, mint maguk a vagyontárgyak, és az azokkal együtt járó követelések. II. A második kérdéscsoport a magyar vállalatokkal szemben fennálló, elvileg a Szovjetuniót megillető német követelésekkel áll kapcsolatban. Szovjet álláspont szerint ezek a követelések megfelelő valorizálási kulccsal átszámítva, forintban megtérítendők a Szovjetuniónak. Kezdetben a magyar kormány ennek a kérdéscsoportnak nem tulajdonított nagyobb jelentőséget. Az egyes magyarországi vállalatokkal szemben bejelentett német (illetőleg most már szovjet) követelések nem voltak túl nagy összegűek, és a múlt év elején az eljáró szovjet közegekkel létesített megállapodás szerint az 1945. január 20-i összegükben 92 pengőt 1 USA dollárnak véve kellett volna azokat valorizálni. így a magyar kormány úgy látta, hogy csupán 1-2 millió dollár összegű kötelezettséget kell vállalnia. így aztán, bár a magyar kormány kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a szovjet kívánság alapjai — az alább kifejtendő meggondolások értelmében megtámadhatók volnának, mégis elfogadta a rendezésnek ezt a módját, mert 1-2 millió dolláros megterhelést szívesen elvállalt a Potsdami Egyezmény zavartalan, súrlódásmentes lebonyolítása érdekében. A későbbiek folyamán azonban a szovjet kiküldöttek mind nagyobb és nagyobb összegű kívánságokkal léptek fel. Fokozatosan növekedett azoknak a vállalatoknak a listája, amelyek a németeknek tartoznak. A valorizációval kapcsolatban is megváltozott az eredeti szovjet álláspont. A Németországgal szemben fennálló tartozások kivétel nélkül klíringtartozások, amelyeket szabály szerint pengőben kellett volna az adósoknak megfizetniük, a klíringárfolyam alapján. Egyes vállalatoknál pengőben, másutt márkában tartották nyilván ezeket a tartozásokat. Most a Szovjetunió közegei azokat a tartozásokat, amelyek véletlenül márkában voltak nyilvántartva, külön kulcs alapján, mint márkákat kívánják valorizálni. A volt magyar-német fizetési forgalom fent említett természetéből következik, hogy az átszámítás csak a pengő és a márka közötti klíringkurzus alapján lehetne valorizálni. Ismételten hangsúlyozni kell ugyanis, hogy e tartozásokat legfeljebb csak nyilvántartották márkában, de megfizetni azokat nem kellett (sőt nem is volt szabad) effektív márkában megfizetni, hanem az adósnak pengőt kellett a Magyar Nemzeti Bankhoz befizetnie, a klíringárfolyam alapján. Az effektív márkában való fizetés tilalmával kapcsolatban meg kell azt is jegyezni, hogy a klíringmárka hivatalos 1,36 pengős árfolyamával szemben a háború első éveiben 40 fillérért lehetett márkabankjegyet kapni, az adósok tehát szívesen fizettek volna effektív márkában, de ez tilos volt. Köztudomású, hogy a márka és a pengő közötti klíringárfolyam, amelyet a Szálasi-féle kormány összeomlásáig fenntartottak, mindvégig változatlan