Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
megállapítására és összefoglaló kimutatásba vételére „Romániai Magyar Javak Bizottsága" elnevezésű szerv állítandó fel, melynek személyi és dologi kiadásait az érdekelt vállalatok fedezik. E szerv feladatává tétetett megállapítani, hogy mily javak vonattak CASBl-kezelés alá, kik ezen javak tulajdonosai, milyen időpontban és milyen román hatósági határozattal, vagy intézkedéssel vétettek zár alá, milyen esetleges jogfenntartó cselekményt végzett a vagyon tulajdonosa, vagy képviselője, mi a vagyon állaga, értékelése, van-e valamilyen jog, vagy jogigény érvényesítve. A bizottság által megalkotott szervezeti és ügyviteli szabályzat szerint, igyekszik továbbá odahatni, hogy a romániai vagyontárgyak magyar tulajdonosai a bizottság hozzájárulása nélkül semmiféle olyan jogügyletet ne kössenek és olyan tárgyalásokban ne vegyenek részt, melynek célja a romániai magyar vagyontárgyak elidegenítése. E feladatot ellátó bizottság megalakult, működését megkezdte és már eddig is a fenti érdekek szempontjából igen fontos és nagyjelentőségű eredményeket ért el. Tagjai: a Külügy-, Pénzügy-, Iparügy-, Kereskedelemügyi, Földmívelésügyi, Igazságügyi Minisztérium [sic!], továbbá a Jóvátételi Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzintézeti Központ, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége képviselői. Elnöke a Miniszterelnökség politikai államtitkára, az elnök helyettese az adminisztratív államtitkár. A bizottság a Miniszterelnökség kebelén belül működik. A reáruházott feladatot a végrehajtó bizottság, melynek tagjai: a Miniszterelnökség, a Külügy-, a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Bank és esetenkint az érdekelt tárca, hivatal, stb. képviselője, - valamint a budapesti és bukaresti osztályok útján látja el [sic!]. A bizottság tevékenységével állami feladatot lát el, s így célszerűbbnek látszik, ha a felállításával és működésével kapcsolatban előálló személyi és dologi kiadásokat nem az érdekelt vállalatok, hanem az államkincstár fedezi. Miután tárcám e célra kellő fedezettel nem rendelkezik, - rendkívüli hitel nyitása válik szükségessé. A pénzügyminiszter úr f. évi november hó 28-án kelt 157 846/1946. számú átiratában hozzájárult ahhoz, hogy e rendkívüli hitel engedélyezése iránt előterjesztésemet megtehessem. Kérem ezért a t. minisztertanács hozzájárulását ahhoz, hogy a fenti célra 100 000,- forint rendkívüli hitelt vehessek igénybe. Gépelt, aláírás nélküli karbonpapírral készített egykorú másolat. A Miniszterelnökség III. osztályának iratai között megtalálható az eló'terjesztés tervezete, amelyen Pásint Ödön osztályvezető XII/11-én kelt sajátkezű láttamozása szerepel. Az előterjesztés alatt a jegyzőkönyvben is rögzített határozat olvasható, miszerint: „A