A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

Másik dolog. Nézetem szerint Budapest elérte azt a pillanatot, amikor már engedélyeket nem szabad adni, mert most már egymás megölésére kerülhet sor a kisiparosok között. Ezt úgy értem, hogy nagy lesz a konkurencia. Tartsuk meg az egészséges folyamatot. Semmi kifogásom az ellen, hogy a belvárosban a szövetkezetek és kisipari kirakatok szépek legyenek. Cipőink például európai méretekben is versenyképesek. Itt nincs újabb keresnivalója a kisiparnak. Nézzük meg, hogy inkább ott engedélyezzünk cipőkészítő kisiparosok részére engedélyt, de itt is elsősorban javításra vonatkozóan, ahol jobban kopik a cipő: Újpesten, Kispesten stb. Sokat beszéltünk a kisipar területén a visszaélések ellen, de keveset csináltunk ennek megszüntetése érdekében. Pedig nagy visszaélések vannak. Tarthatatlan pl., hogy a belvárosban 1100 forintot kérjenek egy pár cipőért, egy ruháért pedig 5-6000 forintot. Ez még Párizsban sincs. Vannak bizonyos határok, amiket be kell tartani. FOCK JENŐ elvtárs: Az előterjesztés szerintem nem felel meg a címének és annak a várakozásnak sem, amiért ide hoztuk. Az egész ipar és szövetkezeti ipar helyzetéről szólna az előterjesztés, de az első általános részben csak a táblázat van, az egész kisiparról szó se tovább. És az adatoknál is bár megmondjuk, hogy 9 százaléka az összes termelésnek a szövetkezetek termelése, de hogy a magánkisiparnál mennyi, nem ismerik vagy megmondják, hogy csak 13-14 százalékát végzi a javító szolgálatnak a szövetkezeti ipar, de hogy mennyit végez a magánkisipar, erről nincs szó. Másik hiba, hogy nem elég csak arra hivatkozni, hogy éveken keresztül a magánkisiparnak és a szövetkezeteknek milyen szerepe volt. Meg kellene mondani azt is, hogy a konszolidációban milyen szerepe volt. Nem megyünk előre, ha csak azt tudjuk és ismételgetjük, hogy hol, milyen csibészek vannak.

44 Az is ide tartozik, hogy a konszolidációhoz nagymértékben hozzájárult a magánkisipar és a szövetkezet. Egyes területeken tudjuk, hogy még az állami ipar sem kezdett el dolgozni, amikor a magánkisipar már elkezdett. Szó van a területi elhelyezkedésről, amely a felszabadulás óta állandó probléma, különösen falun. Helyes, hogy ebben az irányban kell erőfeszítéseket tenni, de a 4. oldalon a statisztikai adat nem igazolja, amit akar, hogy 1948 óta rosszabbodott a helyzet.

45 Ha az első oldalon lévő táblázatot nézzük, látjuk, hogy 1948-ban vidéken 40 százaléka volt a kisiparnak, jelenleg 80 százaléknál több. Néhány szót a bedolgozókról. Itt csak meg van említve, hogy ilyen is létezik, de a szövetkezeti kisiparosok közel fele ilyen. Néhány héttel ezelőtt kaptam társadalombiztosítási szerveinktől jelentést arról, hogyan néz ki a helyzet. Egészen elképesztő dolgok vannak itt. Új jelenség, hogy a jól működő kisiparosok kifizetőnek tartják visszaadni engedélyüket, és helyette bedolgozókká válnak. 44 A Népakarat 1957. november 26-i száma Tanulók a kisiparosoknál címmel a fiatalok túlmunkára, házi munkára kényszerítését általános jelenségként állította be. Az előterjesztésben: „Nem megfelelő a magánkisipar területi elhelyezkedése, mert míg 1948-ban 165 000 fő dolgozott falun, jelenleg mindössze 80 000 fő ez a szám." 918