A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

CSIKESZ JÓZSEFNÉ elvtársnő: Én az első javaslattal értek egyet. Véleményem szerint az ellenforradalom előtt döntött a Politikai Bizottság, illetve a Központi Vezetőség, hogy szükséges felállítani a Káderosztályt, 85 mert nem volt áttekintés a káderek helyzetéről és az ide vonatkozó elvek rosszul lettek érvényesítve. Az ellenforradalom olyan történelmi helyzet volt, amikor szükségszerűvé vált felállítani a Káderosztályt. Ott tartunk-e már, hogy ez a szükségszerűség megszűnt és megszüntethetjük-e a Káderosztályt? Véleményem szerint még ez a szükségszerűség nem szűnt meg, és azzal értek egyet, hogy változtatni kell a Káderosztály eddigi feladatkörén. Az a véleményem, hogy a többi osztályok teljes egészében nyakig vannak terhelve a maguk feladatával, a legkisebb gondjuk is nagyobb, minthogy megnézzék a kádereket, akiket beállítottak. Odahoz pl. az Ipari Osztály a végrehajtó bizottság elé tisztázatlan káderanyagokat, és ha káderosztályunk nem megy utána, nem nézi meg alaposabban az előterjesztést, elfogadjuk a minisztérium javaslatát, és sokszor nem is beszélnek az illetővel. Nem olyan Káderosztály felállítása mellett vagyok, amely centralizált kádermunkát végez. Az osztályok is végezzék a kádermunkát, de emellett szükség van kádercsoportra, amely csoport a párt helyes káderpolitikájának megfelelően koordinálja az osztályok kádermunkáját. Mi nem véletlenül küldtük el az elvtársaknak azt az információt, amely a budapesti káderosztály munkájára vonatkozik. Mi azt vetettük fel, legyen olyan csoport, amely időnként ellenőrzi, hogy ténylegesen helyesen folyik-e a munka és a káderek fejlődnek-e stb. Ellenőriznie kell, hogy a ténylegesen helyes káderpolitika érvényre jut-e. Másik dolog. Felvetődött, hogy le van-e már zárva az elvtársak októberi magatartására vonatkozó anyag, rendezettek-e már a dolgok. Túlnyomó többségében természetesen ez valóban lezáródott, de lefektetve ezek még nincsenek. Tömegével jöttek az anyagok a végrehajtó-bizottság elé, és vannak dolgok, amelyeket felül kell vizsgálni. Előfordul, hogy komoly funkcióban lévő elvtársakat meg kell nézni, mert sokszor kérdőíven kívül semmi nincs az anyagában. Ezt káderosztály vagy kádercsoport nélkül nehezen tudnánk megcsinálni. Az történik majd, hogy egy instruktornak a véleménye fog bekerülni a káderanyagba, ami pedig szubjektív vélemény lehet, és ennek alapján lesz mégis megítélve az illető elvtárs munkája. SZIRMAI ISTVÁN elvtárs: Ennek az előterjesztésnek előkészítése nagyon demokratikusan történt. Általában minden osztály foglalkozott vele, sőt Földes elvtárs kötelezővé tette, hogy osztályértekezleten beszéljük meg a kádermunka kérdését. Az Agitációs és Propaganda Osztály osztályértekezleten is foglalkozott ezzel a kérdéssel, és ott olyan egységes vélemény, álláspont alakult ki, hogy szükség van kádernyilvántartásra. És az is elképzelhető, hogy néha egy-egy kérdéssel bizottságok foglalkozzanak. 85 A Káderosztály felállításáról az MDP KV Politikai Bizottsága 1956. május 24-én döntött. (MOL M-KS 276. f. 54. cs. 288. ö. e.) 842

Next

/
Thumbnails
Contents