A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

a kommunista humanizmust. Ezt részletesen nem akarom kifejteni, ez ugyanaz a téma, hogy igen, amit fent mondanak nincs is baj, de lent nem mindig így van. A humanizmussal kapcsolatban: az a helyzet, hogy nálunk sokszor még a funkcionáriusok, pártszervezeti vezetők, az őszinte eszmecsere helyett hangoskodó, frázispufogtató, gőgös módon lépnek fel. És ehhez még hozzákapcsolódik a jelen időszakban sokszor frázispufogtatásban jelentkező kispolgári álradikalizmus, ami külön taszítja a becsületes embereket. Ugyanakkor a tényleges tettek elmaradnak, és ez nem erősíti, hanem gyengíti a párt és tömegek kapcsolatát. Az elmúlt években az emberek tömegei kerültek olyan helyzetbe, ami után vágynak, megértő, kommunista humanizmusra. Ez a pártaktívánál kezdődik. Nem fognak talán megharagudni az elvtársak, ha egyszer elmondanám, hogy emberek min mentek keresztül az elmúlt 6 évben, lehetne regényt ími belőle. Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy a budapesti pártaktíva első vonalába tartozóknál is vannak ilyen problémák, és ezek a problémák a munkástömegeknél fejeződnek be. Sok megpróbáltatáson, csalódáson és megaláztatáson mentek keresztül emberek, és most van bennük természetes emberi vágyakozás a megértő hangra. Szeretik a vezetőket. Véleményem szerint ez a párt számára politikailag és erkölcsi szempontból nagy tőkét jelentő személyi népszerűség két dolognak tulajdonítható. Egyik, hogy méltányolják az emberek a forradalmi helytállást, ezt most már megértik olyanok is, akik egy évvel ezelőtt szidták, és muszkavezetőknek tartották a párt vezetőit; másik, hogy érzik, ezek az elvtársak nem kötelességből, hanem szívből beszélnek. Itt volt a negyedmilliós budapesti gyűlés október 30-án.

76 Abban, hogy a munkástömegek szóvá tették, miért nem volt ott Kádár elvtárs, szintén látszik, hogy szeretik a vezetőket. Ott álltak ezrek a B[uda]pesti PB előtt órákon keresztül, hogy jó helyük legyen a gyűlésen. Senki sem parancsolta oda ezeket az embereket. Még egy dologgal szeretnék foglalkozni, és ez az, amit a jelentésben az elvtársak úgy vetnek fel, hogy a mag és a tagság között lévő bizonyos szakadás. Itt fontos kérdésről van szó. Mi úgy látjuk, nagy feladataink vannak a párt és tömegek összeforrasztásában. Még a párt cselekvési egységében is van hiba, és ez a probléma ezt is jelenti. Nyilvánvaló politikai oka van annak, hogy ki mikor lépett a pártba. Egyiknél a zavar tovább tartott, másiknál fellépett a kiábrándultság vagy félelem, nem mertek a MUK előtt belépni a pártba, másiknál a pesszimizmus, a perspektíva hiánya volt tapasztalható. A passzivitásban a tagok részéről azt hiszem szerepet játszottak még a következők. Itt is az elvi és politikai teljes bizonyosságnak a hiánya. Még nem eléggé szilárdak, és a pesszimizmus erősen befolyásolja őket. Közrejátszik olyan is, hogy van a tagság egy részében bizonyos kivárási magatartás. Ez arra vonatkozik, amit Kádár elvtárs úgy határozott meg, hogy egyesek nem tudnak igent vagy nemet mondani. Az is előfordul, hogy az előző években százezreket mozgósítottunk agitációs munkára, és most sokszor A Köztársaság téri tömeggyűlésről van szó, amelynek Marosán György volt a szónoka 1. Köztársaság tér Esti Hírlap, 1957. november 1.; Köztársaság tér, 1957. október 30. Népszabadság, 1957. november 1. 826