A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
fenntartásában ellenérdekelt szakszervezeti emberek foglaltak helyet. Az előkészületek nem haladtak azonban kellő ütemben, így a pártértekezlet nem döntött a munkástanácsok sorsáról. Erre 1957. augusztus 27-én a Politikai Bizottság ülésén került sor. A munkástanácsok megszűnésére itt mondták ki a végleges igent, helyette az üzemi tanácsok rendszerének kiépítése mellett döntöttek, amit még csak nem is törvényerejű rendelettel, hanem kormányhatározattal hoztak létre az év utolsó két hónapjában. Bár a vitában többen, különösen Gáspár Sándor szükségtelennek és kiüresedőnek tartotta az üzemi tanácsi rendszer létrehozását, Kádár János bizonyos politikai elégedetlenségtől tartva mégis megszervezése mellett foglalt állást. Az ülésen még szinte magától értetődően volt szó a szakszervezeti törvény megalkotásáról, erre végül mégsem került sor. A vállalati egyszemélyi felelősség elvének érvényesítése, a fokozatosan centralizálódó gazdaságirányítás, valamint a szakszervezetek fennhatóságának biztosítása az üzemi tanácsok összetételére és működésére, azaz a végleges szabályozást ez már nem tette indokolttá. A Gáspár Sándor és Kádár János közötti vita a valóban formálissá váló szervezet létjogosultságáról a hatvanas évek elején felújult, de a döntő szót fenntartásukról megint csak a párt első titkára mondta ki. 22 A visszarendeződési kísérletekkel szembeni ellenállásra 1957 nyarán a legális szervezetek közül egyedül a népfront kereteiben volt lehetőség. Bár a mozgalom a politikai élet perifériájára szorult, 1956. november 4-e után ennek előnyei is voltak. A drasztikus tisztogatás elkerülte az alkalmazottakat, akik között ennek következtében több progresszív személyiség tudta megőrizni egzisztenciáját és hivatalát. Kétségtelenül szerepet játszott ebben az is, hogy a Kádár-féle vezetés a kezdeti zavaros helyzetben nem tudta tisztázni, hogy mit kezdjen a népfronttal. A népfrontapparátus megmaradt, országos vezető szerveit nem szervezték újjá. A népfrontiroda élén Nagy Imre egyik híve, Dávid Ferenc állt, aki kollégáival a politikától egyelőre minél nagyobb távolságot tartó művelődési akciók szervezésével igyekezett átmenteni az apparátust. Ez egyre nehezebb feladatot jelentett, mert egyszerre kellett megőrizni a pártapparátus bizalmát, valamint az MSZMP és a párton kívüli - nem ellenségnek elkönyvelt - mérsékelt politikusok szimpátiáját. 1957 nyarán még úgy tűnt, sikerül megoldani ezt a feladatot. Az MSZMP országos értekezletének határozata is arra utalt, hogy a pártvezetésben volt némi hajlam a népfront politikai szövetségként való újjászervezésére. 1957 nyarán a Hazafias Népfront iránt megélénkült az érdeklődés a volt kisgazdapárti politikusok körében is. Kovács Béla és a hozzá közelálló személyiségek, így Bencsik Gyula, Antall József vagy épp Z. Nagy Ferenc országgyűlési képviselő úgy látták, hogy amennyiben a Kádár-kormány politikájának kiszélesítése a népfront keretei között megtörténik, egy hatékony paraszti érdekképviseleti intézmény, majd parasztpárt létrehozása érdekében L. erre részletesebben BERÁNNÉ NEMES Eva - KAJÁRI Erzsébet: A munkástanácsok és a szakszervezetek (1956-1957). Múltunk, 1992. 2-3. sz. 70-101. 32
