G. Vass István: Tildy Zoltán kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1945. november 15.-1946. február 4. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 41. Budapest, 2005)
TÁJÉKOZTATÓ A KÖTETRŐL, A SZERKESZTÉSI ÉS SZÖVEGKÖZLÉSI SZEMPONTOKRÓL 73
Tájékoztató a kötetről, a szerkesztési és szövegközlési szempontokról szabályozták, hogy az előterjesztéseket a miniszterek előzetesen kölcsönösen megküldték egymásnak annak érdekében, hogy a társminiszterek, minisztériumuk szakapparátusának véleményét kikérve vehessenek részt az adott előterjesztés minisztertanácsi megvitatásában. A jegyzőkönyv mellett tárcánként külön-külön borítólapba helyezve általában megtalálhatók az adott ülésen tárgyalt - a jegyzőkönyvet szervesen kiegészítő- előterjesztések, továbbá az egykorúlag készített előzetes napirendi jegyzékek, és az egyes előterjesztésekhez a Miniszterelnökségen fűzött, a minisztertanács ülésén nyilvánvalóan elmondott, megjegyzések. Arra törekedtünk, hogy a kötet minél teljesebb képet nyújtson a minisztertanács munkájáról, a döntések megszületéséről és hátteréről. Ezért az egyes napirendi pontokhoz tartozó írásbeli előterjesztésekről minden egyes esetben tájékoztatást adunk. Ezeknek többsége, de nem mindegyike - mint fentebb már utaltunk rá - megtalálható a jegyzőkönyv mellett. A hiányzókat igyekeztünk más levéltári fondokban felkutatni. A fontosabb napirendi pontokhoz tartozó, illetve különösen informatív előterjesztéseket az adott jegyzőkönyv mellékleteként teljes terjedelmükben közöljük. Ugyancsak mellékletként közlünk néhány további dokumentumot, amelyek a minisztertanács adott határozatának végrehajtását tükrözik, vagy fontos adalékkal szolgálnak a minisztertanács működésének az egyes döntések megszületésének bemutatásához. Azokat az előterjesztéseket, amelyeknek teljes terjedelemben való közlését nem láttuk indokoltnak, de a jegyzőkönyvben foglaltaknál több információt tartalmaznak, jegyzetben ismertetjük. Az előterjesztés meglétét, feltalálásának helyét akkor is közöljük, ha a tárgyról nem tartalmaz részletesebb információt, mint amit a jegyzőkönyvben rögzítettek. Az egyes dokumentumok (a jegyzőkönyvek, a teljes terjedelemben közölt előterjesztések, illetve egyéb iratok) után szerkesztői záradék (legenda) található, amely a dokumentum egészére vonatkozó forráskritikai megjegyzéseket (az irat jellege, előállításának módja, eredetisége, a rajta található kiegészítések, megjegyzések, aláírások stb.) tartalmazza. Amennyiben e záradék az irat őrzési helyét (levéltári jelzetét) nem tartalmazza, az azt jelenti, hogy a közölt dokumentum a Magyar Országos Levéltárban a Minisztertanácsi jegyzőkönyvek című irategyüttesben, a MOL XIX-A-83-a jelzet alatt található. Amennyiben egyes mellékleteket más irategyüttesben fellelt eredeti alapján közlünk, a szerkesztői záradékban természetesen az őrzési helyet, illetve az ennek megfelelő levéltári jelzetet adjuk meg. A jegyzőkönyvek egyes napirendi pontjaihoz, illetve a mellékletek egyes részeihez fűzött szövegkritikai megjegyzéseket és tárgyi magyarázatokat, illetve az adott kérdésben való további tájékozódást segítő irodalmi utalásokat lapalji jegyzetben adjuk meg. Ezeket jegyzőkönyvenként elölről kezdődő sorszámmal láttuk el. A dokumentumokban szereplő személyekre vonatkozójegyzetekben a főbb életrajzi adatok közlése mellett általában csak az adott időszakban viselt tisztségét, illetve ekkori tevékenységét ismertetjük. Ettől általában csak a kötet „főszereplői", a minisztertanács tagjai és az államtit74