Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár II. 1301–1339 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 40. Budapest, 2004)
OKLEVÉLKIVONATOK (1-1059. sz.)
László vajda magatartásáról Miklós Orod-i prépost azt vallotta, hogy amikor (Gentilis fráter) legátus és (Tamás) esztergomi (Strigoniensis) érsek őt (1308.) november 18. után (p. oct. Martini) Erdélybe küldte olvasókanonokja társaságában, Deua-n magától a vajdától, saját házában nemcsak azt hallotta, hogy a szebeni közösség kérésére már mindenki számára engedélyezte, hogy a legátussal szabadon tarthassák a kapcsolatot a hatalma alatti területen át, hanem ezt tartalmazó pátens oklevelét át is adta neki, hogy azt Szebenben és Brassóban hirdettesse is ki. Ezt az engedélyt ő, erdélyi útja során, Benenes-en Imre váradi püspöknek is megmutatta. Ennek Váradon való kihirdetésére a vajda engedélyt is kért Imre püspöktől. Amikor pedig (1309.) február közepén (circa initium Quadragesime), a legátus ellátási költségei miatt Imre püspök is felkereste a vajdát, ő megerősítette, hogy a (szász) papok zavartalanul tarthatják a kapcsolatot Gentilis fráterrel, sőt nagyobb biztonság okából kész volt őket saját familiárisaival elkísértetni területe határáig. Mindezt megerősítette Crako plébánosának: Moritz-nak, a vallomása. Amikor ugyanis ő (1308) novemberében Deua-n járt a vajda házában, éppen ott volt a Deua-i várnagy: László fia: Pál, ennek rokona: Vörös (Rufus) János, Johanka fia: András comes, Balosa fia: Bas, Lomb-i János társaságában, amikor két pap átadta a vajdának a szebeni közösség írásos kérését, amit ő István nevű jegyzőjével olvastatott fel előttük. Ugyanakkor hallotta, amint a vajda a szabad közlekedés engedélyezését megígérte a kérelmezőknek. Sőt maga is jelen volt, amikor ezt az engedélyt Gyulafehérváron (AlbTr) közhírré tették. Azonos módon beszélte el a szabad közlekedés engedélyezését Péter kalocsai őrkanonoknak Pál nevű helynöke a Kue-i főesperességben, aki akkor szintén jelen volt a vajda dévai szállásán. A tanúk többsége nem bizonyította az erdélyi káptalannak azt a vádját, miszerint a szebeniek közössége, annak ellenére, hogy VIII. Bonifác pápa kiközösítés terhe alatt mindenkit kötelezett arra, hogy I. Károlyt tekintse Magyarország királyának, és Tamás esztergomi érsek, Gentilis fráter bíboros, legátus jelenlétében meg is koronázta őt és noha e pápai döntést az ország bárói előtt Gyulafehérváron (in Alba Jule) közhírré is tették, ők Ottó bajor herceget ismerték el az ország királyának, neki fogadtak hűséget, az ő Buda, Pest és Seghesd körül táborozó seregében sok szebeni fegyveres is volt, mint pl. Olczna-i Stephan comes vagy Gobolinus és Blauus Nikolaus ispánok, és ezért is hívták királyukként Ottót magukhoz Besztercéről (Bextrica seu Neusna). Az alvinci származású (esset natione... de Vincz inferiori) ötvenéves, írni tudó, egész életében Alvincen, (Gyula)fehérváron (Alba) és Milenbach környékén élő János erdélyi kanonokjói ismeri káptalana és a szebeni szászok (Theotonici) egymás közti kapcsolatait. Szerinte, eltekintve a harminc évvel korábbi viszálykodástól, és attól, hogy a szászok közelebbről lerombolták néhány nemesnek a vidék nyugalmát veszélyeztető tornyát és erődítményét (turres et fortalitia), e kapcsolatok békések és barátiak voltak, háborítás nélkül közlekedtek, kereskedtek egymás területén. A mostani ellentétek elején a vajda valóban akadályozta, hogy a dékánságok képviselői kapcsolatot tarthassanak Gentilis fráter legátussal, de aztán a szebeniek kérésére most már szabaddá tette a közlekedést mindenki számára. E tanútól eltérően János budai éneklőkanonok, aki budai származású és ottani lakos, de Padovában tanult, úgy hallotta, hogy (Péter) erdélyi püspök halála után a szebeniek közössége jogtalanságokat követett el az erdélyi káptalan rovására. Az ő tudomása szerint az olyan népes plébániák oklevelei, mint amilyen a budai, Tirna-i vagy Sebnech-i, illetve amelyeknek a pecsétje közismert, az egyházi bíróságokon is teljes jogérvényességet élveztek. Erre példaként felemlítette, hogy az esztergomi érsek és a budai prépost bizonyos Eberger nevű Peste-i
