Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

33.1946. június 18. a jóvátételnél már mondottunk volt, hogy e téren a békeszerződéssel kapcsolat­ban semmiféle kívánságot nem terjesztünk elő, reméljük, hogy ezirányú terhe­ink a kontemplált keretek között maradnak és reméljük, hogy demokratikus berendezkedésünk és őszinte békekészségünk honorálása gyanánt vagy a békeszer­ződést közvetlenül követőleg, vagy egy ettől számított nem túl távoli időpontban az időközben lecsökkentett megszállás politikai szüksége is elesik és így e kérdés gazda­sági vonatkozása a magyar gazdasági életet többé nem érinti. 36 Ugyanez vonatkozik a Szövetséges Ellenőrző Bizottság költségeire is, ame­lyek jelenleg és a jelen konstrukcióban aligha csökkenthetően évi 15-20 millió pengőt tesznek ki. Ugyané terhek csoportjába tartozik a fegyverszüneti egyezmény 12. §-ának (2) bekezdése alapján az a kártérítési kötelezettség, amellyel Magyarország a többi szövetséges államnak és azok polgárainak tartozik. Az egyezmény 13. §-ában Magyarország arra kötelezte magát, hogy az Egyesült Nemzetek és azok polgárainak összes törvényes jogait és érdekeit illetően magyar területen a háború előtti helyzetet állítja vissza és teljes épségben visszaszolgáltatja e polgárok és nemzetek tulajdonát. 37 E kötelezettségek alapján Magyarország még nem teljesített fizetéseket. Egyelőre nem is tudjuk, hogy az említett §-ok alapján támasztható követelések összege mekkora. A külföldi tartozások között a külföldi valutára szóló tartozások összege az 1945 szeptemberben történt összeírás szerint 1964 millió aranypengőt (578 millió dollárt) tett ki, a pengőre szólók pedig 889 millió pengőt. Ha így számbavesszük nemzetközi kötelezettségeinket, meg kell állapítani, hogy van egy jóvátételi kötelezettség, amelyet, bár egyelőre csak töredékesen, de teljesítünk, van egy megszállási költség, amelynek redukcióját reméljük, van a Szövetséges Ellenőrző Bizottság eltartásának egy számottevő terhe, van egy me­rőben ismeretlen tényező, a külföldi államokkal és állampolgárokkal szemben fennálló restitúciós kötelezettség végül van a régebbi adósságok jelenleg szüne­telő kamat- és tőkeszolgálata. Ezekkel a terhekkel szemben áll Magyarország adott és remélhető teljesí­tőképessége. E teljesítőképesség alapja Magyarország nemzeti jövedelme. A nemzeti jövedelem az 1938-39. költségvetési évben a különféle jövedelemszámítási módszerek egybehangolásának eredményeként 5200 millió pengőt tett ki. 36 Ezt az utóbbi egész mondatot kihagyták. 37 A fegyverszüneti egyezmény (525/1945. ME sz. rendelet, MK 1945. május 17.) 12. pontjá­nak (1) bekezdése a Szovjetuniót, Csehszlovákiát és Jugoszláviát illető jóvátételekről szólt. A (2) bekezdés kimondta, hogy Magyarország megtéríti a károkat és veszteségeket, amelyeket más szövetséges államoknak és ezek polgárainak okozott a háború során. A fegyverszüneti egyezmény 13. pontját csaknem szó szerint idézte a feljegyzés. 847

Next

/
Thumbnails
Contents