Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
19. 1946. április 18. hadifogoly kérdést vetettük még fel. Elsősorban azt, hogy legyen szabad a hadifoglyoknak hozzátartozóikkal levelezni. Ez meg lett engedve, de a hadifoglyokat folyamatosan úgyis haza fogják indítani, mondotta Sztálin. 16 Ezzel a Sztálinnal való első beszélgetést nagyjában el is mondotta. Csütörtökön Molotov külügyminiszter adott ebédet. Azon ott volt Vorosilov marsall is, de megbetegedett és a későbbi tárgyalások során már nem is tudtak vele érintkezni. A külügyminiszter fogadásán a feketénél vetődtek fel újra ezek a kérdések és megjegyezte, hogy a legtöbb kérdésre még visszautazás előtt konkrét választ fogunk kapni. Szombaton estélyt adott, ahol Molotov közölte, hogy a jóvátételt két évvel meghosszabbították, - fél évvel meghoszszabbították a textil kérdést, a vasút kérdésben szintén megállapodtak, a CASBI-kérdést elvben elfogadták és azt majd megvizsgálják. A békekérdésben azt a kijelentést tette, hogy jó lenne Romániával közvetlen tárgyalásokat folytatni. Az alapgondolat helyes, de alig kecsegtet eredménnyel, mondtuk. A pártok véleménye különböző, s ha Groza bele is menne, az a bukását jelentené. A tárgyalásokat megindítani csak akkor érdemes, ha ez bizonyos nagyhatalmi sugalmazásra történnék. Molotov erre azt mondotta, hogy mégis jó lenne megindítani. A közeljövőben tehát elképzelhető, hogy tárgyalások kezdődnek Romániával, de lehetséges, hogy eredményre nem fognak vezetni. Kedden este Sztálin vacsorát adott, melyen a delegációnak és [a] követségnek minden tagja jelen volt. Ezen a vacsorán Sztálin nagyjelentőségű beszédet mondott. A kisnépek politikai vonatkozásában ennyire megalapozott kérdéseket még nem hallottunk a háború folyamán és a felszabadulás óta. Itt azonban olyan elvi alapokból indult ki a kisnépek politikai függetlenségének a kérdése, amely szinte irányt adhatna a világpolitikában a kisnépekkel szemben folytatandó magatartást illetően akkor, hogyha köztudomásúvá válna ez a kérdés, függetlenül attól, hogy a kisnépek biztonságérzetét hallatlanul megnövelné és óriási jelentősége lenne annak, hogy ezt a beszédet éppen a magyar kormánydelegáció előtt mondotta el Sztálin. Hogy mi lesz az eredménye, azt nem tudja. - Nem lekicsinylő eredmény, hogy két esztendővel meghosszabbították a jóvátételi szállításokat, mert a mi korábbi kérésünket messze túlhaladta az, amit most kaptunk. Nagy eredmény a textil-szállítások félévi elhalasztása. Igen nagy eredmény az is, hogy a csapatokat fokozatosan ki fogják vonni az országból, amikor mi jóvátételre kötelezett állam vagyunk, s nagy eredmény az is, hogy foglyainkat folyamatosan haza fogják szállítani. A legfőbb eredménynek azonban azt tartja, hogy megteremtődött egy olyan politikai légkör, amelyben mi a hozzánk legközelebb eső nagyhatalom előtt felvethettük végre az ország különböző problémáit és megteremtettük azt a helyzetet, hogy megemlíthetjük az elkövetkezendő problémákat is. Óriási dolog az, hogy a Szovjetunió bizalom16 Nincs tudomásunk arról, hogy a Szovjetunióban volt hadifoglyokkal való levelezés lehetősége megnyílt volna. 514