Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

5. 1946. február 15. [20] 19 [Bárányos] Közellátásügyi miniszter előterjeszti javaslatát a leszerelés alatt álló amerikai hadsereg 300 teherautójának a magyar kormány részére való megszerzése tárgyában. [Vas] A Gazdasági Főtanács főtitkára: A fizetési feltételek rendkívül ked­vezőek, mert a kormány az autók vételárát csak öt év múlva kezdené törleszte­ni, öt éven át évi egyenlő részletben. A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság közreműködéséért a vételár 5%-ának megfelelő évi ellátmányt kapna a kor­mánytól emberbaráti tevékenységének folytatására. A Gazdasági Főtanács az előterjesztéshez hozzájárul azzal, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságá­val kötendő megállapodásban meg kellene határozni azt az időtartamot, amely alatt az 5%-os támogatást folyósítani kell. A Főtanács véleménye szerint az az időtartam addig terjedhet, amíg az autók vételárának törlesztése megkezdődik. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 16 [21] 20 [Bárányos] Közellátásügyi miniszter előterjeszti 42 506/1946. számú javas­latát március és április hónap folyamán 120 000 darab sertés igénybevétele és az igénybevételhez szükséges költségek fedezése tárgyában. Minisztertanács az előterjesztéshez hozzájárult. 17 [22] 21 [Gerő] Közlekedésügyi miniszter előterjeszti javaslatát a megyei és városi törvényhatóságok által az 1946. évre kivetendő útadó és községi közmunka­váltság mértékének megállapítása tárgyában. Minisztertanács az előterjesztést elfogadta. 18 késedelem nélküli lebonyolításának elsőrendű közellátási érdekéhez képest. Jelezte, hogy a 15 milliárdos összeg ekkor kb. 1000 vagon kenyérgabona árának felelt meg. Az előterjesztés mellett megtalálható a Gazdasági Főtanácsnak a tárcahitel folyósításával egyetértő nyilatkozata. 16 A 25 201/1946.K.M. IV. sz. előterjesztés idézte a teherautók vásárlásával kapcsolatban a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság magyarországi delegáció-vezetőjének, H. Weyermann-nak a levelét. Az előterjesztés mellett megtalálható a Gazdasági Főtanácsnak az ügyet támogató nyilat­kozata. 17 A közellátásügyi miniszter előterjesztéséből kitűnik, hogy a sertések felvásárlására a Szovjetuniónak szállított jóvátétel céljára volt szükség. 18 A 61 067/1945.Közl.M. V/3, sz. előterjesztés rámutatott arra, hogy a törvényhatóságok közúti költségvetése 1945 során nem készült el. Ahhoz viszont, hogy a törvényhatóságok közűti költségvetése 1946. évre elkészüljön azokat a törvényhatóságoknál még 1945-ben kellett volna letárgyalni, ez pedig az országban sehol sem történt meg. Ennek oka egyrészt az ország nehéz gazdasági helyzete volt, másrészt az, hogy a legfontosabb önkormányzati szervek, a közgyűlések, a legtöbb helyen nem működtek, sőt meg sem alakultak. Ezért az útügyi igazgatáshoz fűződő rendkívüli érdekre tekintettel, hogy az útadó és a közmunkaváltság, mint legfontosabb bevételek 134

Next

/
Thumbnails
Contents