Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [20.] 200.1947. szeptember 4. de. 12 ó.
gyar/országgal szemben fennálló régi svájci finánckövetelések kérdésében is. E megállapodás szerint a magyar kormány intézkedik aziránt, hogy a Magyar Nemzeti Bank az említett svájci követelések szolgálatára a Svájcba irányuló magyar export ellenértékéből svájci fizetési eszközöket tartalékoljon, feltéve, hogy az exportvolumen eléri a 25 millió svájci frankot. A megállapodás értelmében a Nemzeti Bank az exportált áruk ellenértékeként befizetett összegek 5%-át köteles tartalékolni a befizetések bruttó összegének 25 milhó svfrs-t meghaladó összege után és 10%-ot a befizetések bruttó összegének 35 milhó svfrs-t meghaladó összege után. Az így tartalékolt, illetőleg kihasított összeg mikénti felhasználásáról, azaz az abból történő adósságtörlesztés közelebbi feltételeiről 1947. április 10-e és május 5-e között folytattunk Svájcban tárgyalásokat, amelyek a következő eredménnyel zárultak: A svájci kormánydelegáció mindvégig fenntartotta azt az elvi álláspontját, hogy a normális adósságszolgálat felvétele Magyarországra nézve feltétel nélkül kötelező és az a kötelezettség elvben nem korlátozódik az exportfeleslegből kihasított összegre. Ami pedig a f. időszakban kihasított összeg konkrét felhasználását illeti, a svájci kormánydelegáció elfogadhatatlannak minősítette a magyar kormánydelegációnak azt az ajánlatát, hogy a tartalékolt összegek tőkevisszavásárlására fordíttassanak. Hosszas tárgyalások után is csupán ahhoz sikerült a svájci kormánydelegáció hozzájárulását megszerezni, hogy a magyar kormánydelegáció a tartalékolt összegek felhasználásáról közvetlen tárgyalásokba bocsátkozhassák a hitelezők érdekképviseleteivel. A svájci hitelezői érdekképviseletekkel megindult tárgyalások nem minden hitelezői kategóriában vezettek eredményre. A hosszúlejáratú adósságok tekintetében nem sikerült megállapodást kötni, mert e hitelezők érdekképviselete nem tartotta elfogadhatónak a magyar delegációnak azt a végső ajánlatát, hogy a magyar adósok az 1947. évi kamatra csak 1/2-3/4%-ot fizetnek a tartalékolt összegből, annak fennmaradó részét pedig tendereljárásban 72 tőketörlesztésre fordítják. A magyar delegáció elgondolása szerint a követelések visszavásárlása a névérték 1/10-1/5-én, azaz 10-20%-os tender-maximum mellett történt volna. A rövidlejáratú adósságok két legfontosabb csoportjára, úm. egyfelől a Stillhalte-adósságokra, 73 másfelől a kincstári váltókon és kincstárjegyeken alapuló adósságokra nézve megállapodás jött létre azon az alapon, hogy a hitelezők a folyó kamatfizetéstől — sőt bizonyos feltételek esetén a tender-kielégítést elfogadó hitelező összes hátralékos kamatköveteléstől is — eltekintenek, ezzel szemben a tender-maximum a korábbi magyar javaslatnál magasabban, 22,5%-ban nyert megállapítást. Ily módon az adósságszolgálatra tartalékolt mintegy 2 millió svájci frank Összegből a Stillhalte- és kincstári váltó- (kincstár72 felkínálás, ajánlat formájában 73 a visszafizetést illetően szüneteltetett
