Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [4.] 184.1947. június 19.
Amint ismeretes, az Egyezménynek az idézett cikkében a magyar kormány kötelezettséget vállalat aziránt, hogy az Egyezmény szerint lebonyolítandó csere keretében átvételre kerülő kontingensen felül átvegyen olyan személyeket, akik a szlovák nemzeti tanács által 1945. május 15-ei kelettel kibocsátott 33. számú rendelet értelmében mint háborús bűnösök elítéltettek. Az idézett VIIL cikkel a magyar kormány nevezetesen ígéretet tett arra, hogy átveszi a rendelet 1-4. §-ai alá eső, és halállal vagy életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtandó nagy bűnösöket számbeli korlátozás nélkül, a rendelet 5. §-a alá eső kis bűnösöket pedig maximálisan 1000 személyt. Ismeretes az is, hogy az idézett rendelet hatályosságának tartama alatt, vagyis 1946. május 15-éig a szlovák népbíróságok mindössze 184 magyar nemzetiségű személyt ítéltek el az 1-4. §-ok alá eső súlyosabb bűncselekmények címén. Erre a csehszlovák hatóságok azt tették, hogy a rendelet hatályát 1947. év végéig meghosszabbították és tömegesen kezdtek ítéleteket hozni magyarok ellen a 33/1945. számú rendelet 1-4. §-ai alapján, úgy hogy 1946. augusztus végén a csehszlovák hatóságok 23 000 ilyen címen elítélt magyar nemzetiségű személyről nyújtottak át névjegyzéket a magyar kormánynak, igényt tartva azoknak az Egyezmény VIII. cikke alapján való átvételére. Ezzel a követeléssel szemben a magyar kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Egyezmény 4. cikkében történt kötelezettségvállalásnál a 33/1945. szlovák népbírósági rendeletet abban a formájában tartotta szem előtt, amint az az Egyezmény megkötésekor fennállott, e rendeletnek az Egyezmény megkötése után történt egyoldalú módosítása tehát nem növelheti a magyar kormánynak az Egyezményben elvállalt kötelezettségeit. Rámutatott a magyar kormány arra is, hogy ha az Egyezmény a nyilván nagyobb számban elítélt és a magyar kormány által átveendő kisebb bűnösök számát 1000-ben maximálta, úgy logikai lehetetlenség volna, hogy a magyar kormány a kis bűnösöknél magasabb számban vegyen át nagy háborús bűnösöket. A kérdés rendezése az említett cikkekben végeredményben a következő alapon történt: népbíráskodásról szóló 33/1945. sz. rendeletének 1-4. §-aiban megjelölt, Csehszlovákia ellenes vagy háborús bűncselekményeket követtek el. Ugyanez vonatkozott azokra is, akik az említett rendelet 5. §-ában megjelölt bűncselekményt követtek el azzal, hogy ez utóbbiak száma nem haladja meg az ezret. Az 1-4. § alá eső személyek nem részesülhettek az áttelepülőknek egyébként biztosított kedvezményekben (ingóságok, iratok stb. elszállításával kapcsolatos vám- és illetékmentességben). A csehszlovák hatóságok a lakosságcsere-egyezmény említett határozmányát arra akarták felhasználni — a 33/1945. sz. rendeletben megjelölt 1946. május 15-ei határidő kitolásával —, hogy több mint 23 000 magyar gyors elítélése alapján, ezek családtagjait is hozzászámítva mintegy 80 000 embert tehessen át a határon. A magyar kormány tiltakozása következtében letettek erről a szándékukról, de az elítélt és Csehszlovákiában maradt magyarok tízezreit megfosztották minden vagyonuktól. (Kertész István i. m. 256-262. pp.)
