A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

gazdasági tevékenységnek mi adott lendületet? A vezetés decentralizálása. Az adott óriási lendületet. Megvannak a nagy országos tervek, alapvető irányszámok, és akkor jön a területért felelős emberek saját, önálló felelős tevékenysége. Ok a tervezésbe beleszólnak, a felkészülésbe, a végrehajtásba, ott nem bújhat el senki a mellé, hogy kérem a trösztigazgató nem mondta meg, hogy mit és hogyan kell csinálni. Mi így ezt nem tudjuk megcsinálni, nem is célszerű, nem is azonos a probléma. De joggal olyasmit lehet számon kérni egy embertől, ahol őneki felelőssége, de hatásköre, jogköre is van. Az állami embereket arra figyelmeztetném, hogy vagy leadnak egy kis hatáskört még, mert ilyen rosszul a munkáslétszámot fejleszteni mi miniszteri hatáskör nélkül is tudnánk. Megmondom őszintén. Ha a miniszter bele sem szól, akkor is évenként kétszeresen túlteljesítjük a létszámfejlesztést. És több akkor sem lesz. És félek, hogy még sok más kérdéssel is így van, például, hogy a normához ne nyúljanak három évig, azt mi miniszterek nélkül is meg tudjuk oldani. Vagy leadnak még egy kis hatáskört, vagy pedig megtanulják azt, hogy hallgassanak a kommunista szóra, még akkor is, ha annak a kerületi titkárnak, vagy megyei titkárnak nincs fölöttük hatalma. Az egyiket vagy a másikat meg kell csinálni. Különben bajok lesznek. Úgy értem a bajokat, hogy felakasztani senkit sem fognak, gondolom, de tényleg felelősségre kell vonni embereket. Gondolom, hogy ez is beletartozott abba a türelmi időbe is, meg mi a fene. A miniszterek is emberek, a trösztigazgatók is emberek, ők is átestek ijedtségen, bajon, verekedésen, hőstetten, gyalázaton, szégyenen 56-ban meg utána. Most pihentek egy kicsit. Dolgozgattak is, pihengettek is kicsit. Az élet többet követel, mit csináljunk. Meg kell még nézni a hatáskör dolgot, mert jön ám majd a gazdasági szisztémának egy komolyabb vizsgálata, mint amiről én most itt beszélek, az is jön, egy-két éven belül itt lesz. És nem érdemes ilyesmikbe kapaszkodni. Minek olyasmi, amiben úgysem tartja kezében az ügyet. Én is tudom, én is voltam operatív miniszter. Méghozzá olyan minisztériumban, amelyben akkoriban 28 főosztály volt. A főispántól kezdve a nyilvántartott artistanőkig minden odatartozott, a civilközigazgatás is, meg a jóisten is. Én olyan boldogan adogattam át egy akkor születő új, mohó minisztériumnak, a Művelődési Minisztériumnak, amelyik kereste a maga hatáskörét, az artistanőktől kezdve mindenkiig, mert mi az istennek az embernek az olyan hatalom, meg jogkör, amelyet képtelen még csak áttekinteni is, nemhogy még igazgatni és felelősséget vállalni azért, ami ott történik. Ne haragudjanak, én itt nem akartam teljesen, felelősen megválaszolni, vagy módszert adni, csak azt akarom mondani, hogy értjük mi is, és gondolkozunk rajta, és foglalkozunk vele. És javítunk majd ott, ahol az ránk tartozik. VALKÓ MÁRTON elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Én a 61-es tervjavaslatot jónak tartom, azzal egyetértek, egy-két szerintem vitatható vonatkozására szeretnék mégis azért kitérni. Az helyes és megtámadhatatlan, hogy a fogyasztásnak és a felhalmozásnak együttesen, valamint külföldi adósságaink esedékes törlesztésének nem szabad meghaladni a nemzeti jövedelmet. Ez vastörvény. Akkor egyik feladat tehát az, hogy minél jobban növeljük a nemzeti jövedelmet, a másik feladat az, hogy a helyes arányokat találjuk meg a fogyasztás, a felhalmozás között, hiszen az esedékes külföldi adósságainknak a mértékén — legalábbis a magunk erejéből — nem tudunk változtatni. Itt én a következőre gondolok: az életszínvonalnak a megtervezett mértékét szerintem mindenképpen tartani kell. Nem arról van szó, hogy a túlzásokat, ami984