A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

mennyiben hallgatnak rá? Tisztán a lelkiismereti kérdésben hallgatnak rá, vagy nem hallgatnak. Akkor tud intézkedni, ha mi innen, a központból majd szépen tételekbe szedve, pontosan odaadjuk a szeptember 20-i anyaghoz

75 a tennivalókat is, amely persze inkább ilyen szisztéma meg módszer, valami lényeges mutató, vagy mi, amivel nekik is kell foglalkozni. A másik, ha állami vonalon megy le megfelelő rendelkezés, és azt tudom mondani, hogy ezt és ezt a rendeletet, annak a végrehajtását támogassátok. Ha az a rendelet nincs ott, semmit se tud csinálni, még a PB is hiába ad neki helyes eligazítást, ha nincs ott az állami szervnél, a gyárigazgatónál a megfelelő állami rendelkezés, hogy mit kell neki csinálni, akkor nincs a pártszervezetnek mit segíteni végrehajtani. Ez ebből az elemző munkából adódik. Az is el fog még tartani 1-2-3 hónapig, megmondom, ezek nem öt perc alatt mennek, amíg még mélyebben megnézzük ezeket a kérdéseket. Amikor meglesznek már a mi politikai direktíváink is, és amikor az állami rendelkezéseket is ki tudjuk dolgozni, ami nekünk feltétlen szükséges, mert anélkül dolgozni nem lehet, melyek nélkül senki sem tud dolgozni, se igazgató, se trösztvezető, se miniszter, senki. Akkor majd a pártszervezetek is többet tudnak segíteni. Az elkeseredés az érthető, mert ez olyan, hogy idővel tényleg elkeseredik az ember. Én magam ezt gyakoroltam elég soká. Már egyszer azt gondoltam, hogy viszek egy nagy kést, és leszúrom a Buckót.

76 Komolyan már így volt az ember. De aztán mégis meggondoltam, nem szúrtam le. Ez egy bizonyos trösztvezető, ti azt nem ismeritek. Egy másikkal is akartam valamit csinálni, aztán elálltam tőle, mert ha az ember hónapszám könyörög, kér, ígérgetik, hitegetik, mert még ha azt mondta volna, hogy nem értek magával egyet, és nem csinálom, akkor jobb hangulatban lettem volna, mert akkor vagy elfogadom, vagy megyek a feletteséhez, de mindig azt mondta, hogy jó, és soha meg nem csinálta. Meg lehet bolondulni az ilyenbe, az ember már mindenkit agyon szeretne ütni, de az sem a járható út. Mit csináljunk? Ha járható út volna, azt mondanám, hogy mindenki naponta egy trösztigazgatót üssön agyon, és egy fél év múlva rendben vannak az ügyek. Ez nem járható út, ettől nem jönnek rendbe az ügyek, sajnos. Ilyen módon látom én a tennivalókat, hogy elmélyültebben, intenzívebben kell foglalkozni minden szinten - a rendeletek kellenek. Itt most én követelek papírt, meg utasításokat, meg rendeleteket. És mikor az van, világos, érthető határideje, felelőse van, akkor lehet felelősségre vonni valakit, de ha ez nincs, nem is tudom felelősségre vonni. Milyen alapon? Azt nem mondhatom neki, hogy hallgatta maga az én parlamenti beszédemet, és mit csinált annak érdekében? Kinevet engem. Hát ez nem úgy megy, neki rendelkezés kell, hogy a kezében legyen, amiért ő tudja, hogy felelős, meg megvan adva a határidő, és azt megkérdezhetem tőle, hogy maga ezt most már megcsinálta? Én nem vagyok általában elkeseredve, és azt hiszem, hogy ezek a dolgok menni is fognak. Ha ezt a 6l-es tervet az óhajtott követelményeknek megfelelően hajtjuk végre és teljesítjük túl, akkor ez megadja azt, ami nekünk az ötéves terv első évétől kell, hogy jöjjön. A többinél pedig én azt mondom, hogy még egy kis türelmet kérünk. Én is jártam a Szovjetunióban. De lassan megy az ilyen dolog, elvtársak. Rettenetes lassan. Ott is vannak tézisek, meg így szervezik az országot, meg úgy szervezik, meg amúgy, és persze évről évre javul a dolog és viharos a fejlődés, de még ott is vannak emberek, akik ülnek, ülnek és néznek, hogy mi is történik ebben a világban, és semmivel sem mozdítják elő. És még mindig léteznek, pedig már 40 éves a Szovjetunió. Én persze irigylem az ő helyzetüket. De tudják, hogy ott a 983