A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Beszélt ott Jugoszláviáról, és azt mondta, azt is helyesen kell megfogni. Azt mondja: van jugoszláv revizionizmus. Ezzel mi nem alkudhatunk meg. Az ellen mindenképpen küzdjünk. De hát ez eszmék és nézetek harca, és ezt olyan eszközökkel kell folytatni. Más dolog, hogy van egy jugoszláv állam, és van egy jugoszláv rendszer, mi nem lökhetjük ezt az imperialisták közé. Nem mondhatjuk azt, hogy kapitalista ország. O kijelenti itt is, hogy az ő véleménye szerint ott revizionisták vezetnek, ilyesfajta a politikája is a kormánynak, de ami a gazdasági rendszert illeti, Jugoszláviában ma szocialista jellegű rendszer van. Azt mondja: ha egyetértenek velem, ha nem, ha szidnak érte, ha nem, nekem ez a véleményem, és ezt én itt megmondom becsületesen. És tényleg erről van szó. Hát hova jutnánk, ha deklarálnánk, hogy Jugoszlávia kapitalista ország, hát mi lökjük a kapitalizmus táborába Jugoszláviát? Arra törekszünk, hogy a nemzetközi politikában együttműködjünk velük, néha közös álláspontunk van, és nem az a cél, hogy lökjük a kapitalistákhoz, hanem hogy vonzzuk, és húzzuk erre az oldalra inkább. Azután még egy kérdésről beszélt: a két pártról, Szovjetunió Kommunista Pártjáról és Kína Kommunista Pártjáról. Megismételte az általánosan elismert és elfogadott elveket az összes pártok egyenjogúságáról, meg hogy nincs előbbrevaló és hátrábbvaló, de tény az, hogy ez a két legnagyobb kommunista párt a világon, és ez ugyan nem ad nekik több jogot, de sokkal nagyon felelősséget ruház rájuk, erre a két pártra a nemzetközi kommunista mozgalomban, mint más pártokra. És ezt figyelembe véve kell a két párt testvéri viszonyát teljesen zavartalanná tenni, meg a két állam, a Szovjetunió és Kína viszonyát teljesen zavartalanná tenni, mert a legnagyobb felelősség erre a két legnagyobb pártra hárul az összes egyenjogú pártok sorában. És kijelentette, hogy ami őket illeti, a Szovjetunió Kommunista Pártját és a Szovjetunió kormányát, ők ennek tudatában vannak, és mindig ennek tudatában fognak eljárni, hogy ez az egység növekedjék és erősödjék a két testvérpárt között. Itt valami kommentárt akarok ehhez fűzni; a jugoszláv megállapításhoz. Egyébként én ezt már picit kamatoztattam is, mert a parlamentben azt mondtam, hogy egyetlen kapitalista szomszédunk van, hogy legalább hátulról mellbe kicsit világosítsuk a helyzetet, [sic!] Hiába, így van. És normális államközi viszonyra kell törekedni, a kapcsolatok bővítésére. Nem pártvonalon. Ott nekünk most nincs mit közösködni a jugoszlávokkal, majd vitatkozunk és harcolunk velük, állami és egyéb vonalon van, ahol ez lehetséges. Én nagyon elgondolkoztam a vita menetén, és mindannyian, akik ott voltunk és hallgattuk a kínaiakat, meg az albánokat, meg a Szovjetunió nagyon türelmes fellépését. Beszéltünk egymás közt. Szovjet elvtársaknak és másoknak is mondtam: olyan helyzet van, elvtársak, hogy állíthatja az ember — ezt csak a gondolat miatt vetem fel, ezt nem kell határozatba venni —, hogyha összevetem az 1948. nyári vitánkat a jugoszlávokkal, a nyárit, nem azt, ami ezen túlmegy, és ezt a vitát, amit most háromnegyed éven keresztül végigcsináltunk, amiről én kijelentem felelősséggel, sokat gondolkoztam rajta - ha akkor nem a személyi kultusz lett volna az SZKP politikájában uralkodó, hanem az a lenini szellem, ami ma van, akkor ma a jugoszlávok a táborban lennének. Vitatkoztunk volna velük inaszakadtunkig. Hát most másokkal is tudunk vitatkozni. És gyötörtük volna őket, és ők minket jobbra-balra és isten tudja mi, de nem szakadtak volna ki a táborból. S hogyha most nem ez a lenini szellem vezette volna az SZKP Központi Bizottságát, hanem a sztálini személyi kultusz, akkor ma már, amikor tárgyalunk, Kína és Albánia nem volna a szocialista táborban. 946