A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

abból indultak ki, hogy mindkét párt kommunista párt, testvérpárt, s egy célra törnek, s ezért sikerült a vitákat kiküszöbölni, a kérdésekben a helyes álláspontot kialakítani, és ma már kitűnő az SZKP és a lengyel párt közötti viszony Ezt mint példát említették, s bíznak abban, hogy így lesz a Kínai Kommunista Párttal is. Részletesen foglalkozott azzal, hogy figyelembe kell mindig venni az objektív körülményeket, egy párt megítélésénél, amikor annak a pártnak a tevékenységéről véleményt vagy kritikát akarunk mondani. Nagyon részletesen és pontosan kifejtette, hogy az imperializmus fellegvárában, Amerikában, meg másutt, de főleg amerikai példával élt, a kommunisták élnek és dolgoznak, harcolnak, és kommunista párt van. És az gyönge most. Gyönge, kicsi és nincs nagy befolyása. Nyomatékosan aláhúzta, hogy ebben a döntő és objektív feltételek különbözősége, amely között az amerikai testvérpártunk dolgozik, és más testvérpártok dolgoznak. Kijelentette, hogy az a párt semmivel sem rosszabb, mint bármelyik más testvérpárt. S azok az elvtársak semmivel sem alábbvaló, hátrábbvaló elvtársak, mint bármilyen más országban dolgozó kommunisták. Csak különbözőek a körülmények. S akkor beszélt az amerikai imperializmus erejéről. S annak a lényegéről. Elmondotta, hogy az Egyesült Államokban milyen vitákban volt része. Egy gyárban, ahol nagyon jól kereső emberek dolgoztak, ezek az emberek távol tartották magukat mindenféle szakszervezettől. 0 vitatkozott velük, hogy mi, hát még nem is szakszervezeti tagok? Először is egy a keresetünk, s megkérdezte, hogy mennyit keresnek. Sokat keresnek. A munkánk biztosítva van, így és így élünk, az egész szakszervezet csak azért van, hogy oda fizetni kell a pénzt. Hát minek ez nekünk. Ilyen nézetek vannak, annak következtében, hogy ez a fejlett tőkés ország, nyugati tőkés ország magas életszínvonalat tud biztosítani a munkásoknak. Aztán elmondja, hogy megint másutt egy vitába bonyolódott, s azt mondták neki, hogy náluk az Egyesült Államokban az a munkanélküli, akit erre a segélyre jogosítanak, többet kap mint munkanélküli, mint maguknál — mármint a Szovjetunióban — a dolgozó. Ilyen vitába keveredett ő bele. És ő hozzátette: ,,az igazat megvallva ez így is van". Azt mondja, hát hogy tudunk akkor mi győzni, vagy hogy tudunk mi bírálatot vagy ítéletet mondani az amerikai kommunista párt fölött, amikor ilyen helyzet van. Utalt arra, hogy mikor kel fel a proletariátus? Mikor kel fel, és mikor csinál forradalmat? Nem amikor mi akarjuk. Nem elég az, hogy mi meghirdetjük a mi igazságainkat, ők megértik, erre felkelnek, megdöntik a burzsoáziájukat, és győzött a szocialista forradalom. Ahhoz, hogy a munkásosztály felkeljen, az kell, hogy az élet elviselhetetlenné váljon a régi rendszerben. Amikor már úgyszólván lét és nemlét között kell választani, akkor kel fel a proletariátus. Akármit csinálunk, a történelmi tapasztalat ezt bizonyítja. Hát akkor mit szidalmazzuk mi az amerikai kommunista pártot, hogy nem kel fel, és nem dönti meg a burzsoáziát, amikor ott olyan életszínvonal van, amilyen van. Amikor prosperitás van. Mit tudunk itt csinálni, hogy tudunk mi itt harcolni? És segíteni? A mi rendszerünknek még többet kell adni a munkásnak. És akkor még ilyen körülmények között is győzni fogunk, és felülkerekedünk. Ez nem évszázados perspektíva, hogy a rendszerünk a leghaladottabb kapitalista országot is túllépje, és többet adjon a dolgozó embernek. Akkor majd Amerikában is könnyebb lesz kommunistának lenni, meg kommunista pártnak lenni. Ez volt szavainak a lényege. De ezt azért mondom, hogy ott a nagy egység — most én is azt mondom — megszületése után nem restellte újra ezeket a kérdéseket elővenni, és ilyen módon vitatni. 945