A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

gondosan, marxista módjára megvizsgáltak az elvtársak. O azt mondta: ez a kínai állítás elfogadhatatlan. A kínaiak azt mondják, ők ugyan kaptak, de ugyanannyit adtak másoknak is, s hogy a Szovjetunió ezzel ne kérkedjék, neki kötelessége stb., stb. Ez elfogadhatatlan. És azt mondta: ha az igaz, amit a kínai elvtársak mondtak — általában kétkedéssel fogadták a számvetést, hogy ők ugyanannyit adtak volna más pártoknak és országoknak, mint amennyit ők kaptak —, akkor ennek mi a logikája? Vagy az, hogy Kínának nem volt szüksége a szovjet segítségre, s akkor minek kérte, és minek fogadta el, vagy azt csinálta, hogy ő kért segítséget, és ugyanannyit adott ő másoknak, hogy azok neki legyenek hálásak. S akkor megint minek kérte ezt a segítséget, hiszen a Szovjetunió ugyanezt a segítséget kínai közvetítő nélkül is oda tudta volna adni ugyanazoknak a pártoknak vagy népi demokratikus országoknak. Ez csak arra mutat, hogy milyen mélyen átgondoltak minden kérdést, és minden tisztázva lett a vitában. Nemigen maradt ott ki lényeges kérdés, amit ne tisztázott volna egyik párt vagy másik párt. Mindjárt azt is megmondom, hogy minden összebeszélés nélkül. Négyen voltunk ott, de azt hiszem, annyi hitele van itt a mi szavunknak. Elvtársak! Háromnegyed éve veszünk részt ebben a vitában. Soha senkivel össze nem beszéltünk. És ahogy mi láttuk, senki, senkivel össze nem beszélt. Minden párt elemezgette a kérdéseket, kialakította a maga álláspontját, mert annyira vigyázott mindenki, az SZKP elsősorban, s a többi párt is, hogy a mi oldalunkon ne legyen ilyen jellege, ilyen összebeszélés, vagy frakciós jellege. Ilyen nem volt, s mégis ilyen válaszokat kaptak a kínaiak, mint amilyent a szíriai küldött, Bagdas elvtárs mondott. Ez nem is akármilyen kérdés volt. Egy másik fontos dolog. A kínai elvtársak nem ott a tanácskozás nyílt fórumán, hanem egyéni jellegű beszélgetésnél közlést tettek a kommunáról is, ami nagyon komoly számunkra. Kijelentették, hogy a kommunákat ők kísérletnek tekintik. Nekik az a véleményük, hogy legalább még két esztendő kell ahhoz, hogy végleges választ adjanak arra, hogy ez a kommuna mozgalom, mint olyan bevált, vagy esetleg más következtetésre jutnak. De ehhez nekik még kb. két esztendő kell. Ez azt jelenti, hogy ők komolyan vesznek egy és más dolgot. Bár mi nem vitattuk a kommunákat, de azért ez indirekt a vitákban persze benne volt. Tudjuk, hogy ők ott korrigáltak már rengeteg dolgot, s ha most kijelentik, hogy nem tekintik végleges és örökérvényű tapasztalatnak még a saját számukra sem, ez rendkívül fontos dolog, mert azt jelenti, hogy mérlegelik az ilyen észrevételeket. Megemlítem Hruscsov elvtársnak néhány olyan állásfoglalását, ami nem a vitában szerepelt, hanem azon a díszebéden köszöntő formában hangzott el, de a tapasztalat miatt talán hasznos és fontos. A következőkről beszélt: hasonlattal élt, hogy a kínai párt és a szovjet párt között viták voltak. Hát ezt senki, aki ott volt, nem tagadhatta, s éles viták. Kifejezte azt a reményét, hogy ez elmúlt, és jó viszonyban lesznek. És tett — nem tudom már, ott vagy másutt — egy olyan valamire célzást, hogy bizony ők a magyar párttal is — ezt egy másik alkalommal mondta, de mondta — milyen helyzetben voltak ők egy időszakban. Itt arra az időre célzott, ami [1956-] október 23. és november 4. között volt. Volt ilyen helyzet is. Itt viszont a lengyel párttal való viszonnyal példálózott. Azt mondta, bizony három-négy évvel ezelőtt nagyon nagy vitákban voltak a lengyelekkel, és komoly kérdésekben nézeteltéréseik voltak, a kapcsolatok nem voltak jónak nevezhetők. És hogyan kerültek ki belőle? Úgy, hogy elvtársi módon kicserélték a véleményüket, megvitatták a kérdéseket, tisztázták, 944