A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

elsősorban gondolok itt a funkcionáriusaikra, akik vitték ezt a vonalat. Es mindjárt megmondom — ezt a végén akartam mondani, de félek, hogy elfelejtem —, hogy a kínai vezetést képesnek tartom, ha őszintén ki akarja javítani a hibáit, és őszintén akar változtatni a gyakorlati politikáján, ezt megtegye. Én azért használom mindig ezt a szót aláhúzva, hogy gyakorlati politikáján, mert ott az 57-es Nyilatkozatra sem mondták sohasem, hogy nem értenek egyet vele, azt mondják, hogy egyetértettünk vele, és mi állunk az 57-es politika vonalán, és a többi pártok, elsősorban a Szovjetunió Kommunista Pártja tért el attól. Úgyhogy a Kínai Kommunista Pártot képesnek tartom arra, hogy a tömegeit mozgósítsa ennek az új vonalnak a mostani Nyilatkozat szellemének megfelelően, ha akarja. Ha akarja, akkor tudja mozgósítani, mert rendkívül értenek a kínai elvtársak a tömegek mozgósításához, és az a tapasztalatom, hogy képesek a tömegeik között nem is néhány hónap leforgása alatt megértetni ezt a kérdést, és alapvetően éppen az ellenkezőjét megmagyarázni a tömegeknek, mint amit előzőleg. Ez összefüggésben van azzal a hallatlan személyi kultusszal és az abból fakadó politikai elnyomással — nem találok rá jobb kifejezést — mind a funkcionáriusok között, [sic!] Véleménynyilvánítás nincs. De már bele is bonyolódtam a dolgokba, ez is olyan kérdés, amiről nem akartam beszélni. (Derültség.) Azt akartam mondani, hogy képesnek tartom a Kínai Kommunista Pártot, hogy a tömegeit mozgósítsa az új vonalnak megfelelően. Amit még el szeretnék mondani, abban sok tapasztalatom még nincsen — szombaton utaztam el, és a Nyilatkozat azt megelőzően kb. nyolc nappal jelent meg —, hogy mi a helyzet most a Nyilatkozat megjelenése után. És röviden itt három kérdéssel szeretnék foglalkozni — tényleg röviden, mert nincs sok tapasztalat —, hogy hogyan reagált a sajtó, milyen a sajtóhangulat, milyen az egyes vezetőknek a magatartása a személyi érintkezéssel kapcsolatban, a személyi tapasztalat alapján és a többi nagykövet elvtárs véleménycseréje alapján. Harmadszor, pedig, hogy egyes kínai vezetők ezt a Nyilatkozatot hogyan magyarázzák. Első a sajtó: az a legpozitívabb, elvtársak. A sajtó egyelőre — addig az időig, míg eljöttem — nagyon helyesen a Nyilatkozat szellemének megfelelően foglalkozik a Nyilatkozattal is és a Felhívással is, nagyon kihangsúlyozzák a különböző cikkek ezentúl a Szovjetunióval való barátság fontosságát, vidéki lapok is, nemcsak a pekingi lapok. De a legutóbbi nap — szombaton utaztam el —, pénteken azért már volt az egyik cikknek olyan cím adva a Nyilatkozattal kapcsolatban, ami persze találó cím, de lehet más címet is találni rá: az, hogy „Nagyszerű, imperialistaellenes dokumentum". Hát persze, igaz. De ismerve a kínai elvtársakat, én szívesebben olvasnám, ha más címet adnának neki, például az egységről, és még több találó címet lehetne találni a Nyilatkozat méltatására. Szóval a rövid tapasztalat az, a többi nagykövet elvtársnak is és nekünk is, hogy a sajtó jól foglalkozik a Nyilatkozattal és a Felhívással. Az egyes vezető elvtársak magatartására vonatkozóan annyit, hogy nem tapasztaltam persze azelőtt sem a kínai elvtársaknál személyes találkozás során valamiféle olyan megkülönböztető bánásmódot, ami ebből a politikából fakad. Mit tudom én, hogy mellőzik a magyar nagykövetet, a cseh nagykövetet, a német nagykövetet, ilyet nem lehetett tapasztalni, de most a Nyilatkozat után viszont azt már lehetett tapasztalni, hogy az elmúlt hónapokhoz képest kedvesebbek, barátságosabbak. Én akkor nem tudtam ezt lemérni, hogy hidegek ezek, vagy nem hidegek, mert azért a kínai embereknek az alapvető természete az, hogy udvariasak, úgy kedvesek is, de alapjában véve nekem az a tapasztalatom, hogy tartózkodóak és bizalmatlanok. 938