A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

pártra milyen hatással lesz. Azt hiszem, hogy a mi határozott fellépésünk és az egység melletti kiállásunk feltétlen azt fogja eredményezni, hogy minden pártban erősödik ez. Persze ez nemcsak tőlünk függ, fordítva is ez a helyzet. Most számolnunk kell azzal, hogy a tanácskozás előtt mi titkárokig bezárólag elmondtuk, hogy milyen kérdésekben van vita. Világos dolog, hogy felvetik az elvtársak, hogy na most nem lesz tájékoztatás? Akkor tájékoztattuk az elvtársakat, a párttagságot, illetve a pártaktívát, most nem tájékoztatjuk. Azt hiszem, elvtársak, hogy erre a kérdésre is megadhatjuk úgy a választ, hogy az akkor ismertetett vitás kérdésekben megegyezés született. A Nyilatkozatból ez kiolvasható, és éppen ezért az a lényeg, hogy a Nyilatkozat szellemét vigyük tovább, nem pedig az, hogy visszaforgassuk megint a dolgokat, hogy erről volt szó, arról volt szó, amarról volt szó, mert akkor tényleg mi magunk terjesztjük azt a szemléletet, hogy úgymond a vitás kérdéseket boncolgassuk, és nem foglalkozunk kellően azzal, hogy megértsük ezt a nagyon komoly és nagyjelentőségű Nyilatkozatot. Egyetértek azzal a megállapítással, amit Kádár elvtárs mondott, hogy az ideológiai munkát fokoznunk kellene, különösen a sajtóban, folyóiratokban több elméleti cikk megírására lenne szükség. Erre annál inkább is szükség van, mert igaz az, hogy a párt politikai vonalában nincs törés az utóbbi években, és mi következetesen tartjuk magunkat az 1957-ben és a VII. kongresszuson elfogadott elvekhez, amelyek valóban igazolást nyertek most a Moszkvai Tanácskozáson. De ugyanakkor nagyon sok ember fejében azért nem világosak ezek a kérdések, amelyeket a Nyilatkozat felvet. Az egyik így értelmezi, a másik úgy értelmezi, és világos dolog, hogy ezért is szükség van arra, hogy a következő hónapokban ezeket az elméleti kérdéseket, amelyek a Kiáltványban vannak és a Nyilatkozatban, megfelelő módon magyarázzuk. Ugyanakkor, azt hiszem, az a helyes, ha mi nem csinálunk ebből egy kéthetes kampányt. Sajnos olyan nyomás van a párttagság, a pártfunkcionáriusok és állami funkcionáriusok részéről, amit nehéz visszaverni. Ha megjelenik egy nyilatkozat, akkor azt szeretnék, hogy egy hét alatt vitassuk meg, letesszük a kezünket róla, és rendben van a dolog, [sic!] Azt hiszem, ez a módszer nem jó. Mi régebben azt szoktuk csinálni, hogy ha volt egy kongresszus, vagy volt egy nemzetközi tanácskozás, akkor a pártoktatást félredobtuk, mindent félretettünk, és akkor egy hétig az egész ország azzal a kérdéssel foglalkozott. Utána megnyugtattuk magunkat, hogy mindenki nagyszerűen megértette. Pedig nem lehet így megértetni dolgokat. Szerintem a napi munkához, az élet által felvetett kérdésekhez kell kapcsolni ezeket az elméleti kérdéseket. Nyilván, hogy a vezetőknek külön át kell tanulmányozni ezeket az elméleti kérdéseket egyénileg és kollektívában is, hogy utána megfelelő választ adjanak. Tehát alapvető mégis az, hogy az élet által felvetett kérdésekhez kapcsolva világítsuk meg ezeket az elméleti problémákat. Ezeket a gondolatokat szerettem volna felvetni. Ismétlem, hogy a tájékoztatóval egyetértek. SZERÉNYI SÁNDOR elvtárs: Kedves elvtársak! Én azt hiszem, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy rendkívül nagy aggodalmat keltett nemcsak bennünk, hanem a párttagság nagy részében is, akik tudomást szereztek arról, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja és más kommunista pártok között egyrészt, a Kínai Kommunista Párt részéről — úgy tudtuk, hogy mások nem csatlakoztak, csak egyedül volt a Kínai Kommunista Párt —, másrészt, elvi és egyéb ellentétek alakultak ki. Éppen ezért most ennek a megbeszélésnek az eredménye933