A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Véleményem szerint tovább lehet ezt vinni azzal, hogy a megyékre lebontott kötelező árutermelési terveket nyilván tovább kell bontani járásokra, községekre, szintén a talaj adottságoknak megfelelően. Ennek alapján véleményem szerint tudják a felvásárló szervek a terveiket lebontani, szintén akár községi földművesszövetkezetekig, vagy felvásárlóig. Tehát tudják, amiről szó volt, hogy honnan, mikor, milyen árut kapnak, illetve kötelesek átvenni. Véleményem szerint ilyenformán, valami ilyesféle szervezeti változtatásokkal lehetne biztosítani egészen az országos szervektől végig a községi szervekig a mezőgazdaság árutermelési tervét. Igazuk van a megyei elvtársaknak, nagyon sok baj van ebből. Én emlékszem, hogy egyszer annyira elkeseredtem megyei elnök koromban, azt mondtam az illetékeseknek, hogy kérem, mondják meg nekem — Hajdú megyében voltam VB-elnök —, hogy mennyi árut adjak, s aztán hagyjanak békében. Biztosítom, vagy csukjanak le, de azt az árut át fogom adni, de ne akarjanak mindenkit külön-külön ezerféle jótanáccsal ellátni Budapestről. Mondják meg nekünk, hogy miből mennyit kell termelni, s hagyjanak békét. Lehet, hogy ez nem volt mindenben jó. Ami azonban ezt kiváltotta, az az volt, hogy nagyon sokszor igazuk van az elvtársaknak, mert szaladgálnak a különböző termeltető vállalatokhoz, hogy a termelőszövetkezetekben is van néha olyan helyzet, hogy az agronómus azt mondja, kérem, ezt kell csinálni, akkor odamegy a MEK-nek a megbízottja, az meg a harmadikat mondja munkacsúcsok idején. így ténylegesen nem mehet, de ez mutatkozik hivatali, tanácsi vonalon is. Ilyenformán véleményem szerint egy csomó hibát ki tudnánk küszöbölni. Természetesen tovább kellene vinni nyilvánvalóan azt, hogy a termelőszövetkezeteket én nem mondom, hogy tegyük tervkötelezett címzettekké, [sic!] mert talán ez még nem menne. De azt nyugodtan merem mondani, hogy olyan irányszámokat helyes kidolgozni. Én azt mondom, hogy az az állami, még a szövetkezeti szervekre is, általában minden ebben közreműködő szervre a terv kötelező, [sic!] Viszont nem lazítja ezt olyan mértékben, hogy az veszélyes lenne, hogy a termelőszövetkezeteknek olyan irányszámokat adunk, ami alapján majd beszélünk a tsz-elnökökkel. [sic!] A községben pedig tényleg, hogy az egyénileg gazdálkodó parasztoktól mennyit kell ott felvásárolni, [sic!] Én nagyon okos dolognak tartom, tessék a tanácsüléseken megtárgyalni, nincs abban semmi szégyenkezni való, hogy kérem, nekünk magunknak ennyire van szükségünk, a központi árualapokhoz ennyivel kell hozzájárulni. Ezt a tanácsülés nyugodtan határozatba foglalhatja. Egy részét a termelőszövetkezetektől fogják felvásárolni, egy részét pedig az egyéniektől, és akkor év elejétől kezdve az egyéniekkel is lehet foglalkozni, nemcsak akkor, amikor már a kukoricatörés után felvitte a kukoricát a padlásra, odajárni hozzá, hogy kérem, adjon kukoricát, hanem még akkor, amikor elvetette. Tudatában van, hogy neki milyen kötelezettsége van az állammal szemben. Én ezt a módszert ismerem a gyakorlatból, jónak tartom. És meg kell mondani őszintén, tavaly a kukoricafelvásárlásnál eléggé ilyesféleképpen dolgoztunk, amit abba kellett akkor hagyni. Egyetértek azokkal az elvtársakkal, akik javasolják megerősíteni a járási tanácsokat. Tudom nagyon jól, hogy a járási tanácsokat — ha mi azt akarjuk, hogy a mezőgazdaság irányítása ne két lépcsőfokon menjen, hanem az ott legközelebb levő, minden termelőszövetkezetet külön ismerő járási tanács legyen az operatív irányító szerv, mert ott a területek megoszlanak, mert a községi tanács nem képes erre, megoszlanak a területek, és ott nincs is annyi szakember — akkor viszont 819