A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

elvtársak mindent megtesznek, az ipar, amit csak fel tudtak dolgozni, átvett. Az export abban az időben leállt, nem volt mást tenni, mint teherautóval vinni — akkor volt az az akciós paradicsom — 77 filléres paradicsomból egy csomót 68 filléres áron, meg 80 fillérrel, a szállítási költséggel terhelten, akkor is ráfizetéses volt. Nem volt ez egy könnyű dolog, mert ez sok helyen érintette az eladó szervek prémiumát, és elég sokat jelentett, nem volt ez egy népszerű dolog, de meg kellett csinálni. Politikai hiba lett volna nem megcsinálni. Ilyenből táplálkozik az is pl., hogy a paprikát, amikor az a legértékesebb a szabadpiacon, igyekeznek több helyen értékesíteni. Mikor az az úgynevezett hegypaprika, amit mi egy Ft-ért, meg olcsóbban adunk, 92 fillérért akarják minden áron átvetetni. Azért mondom, itt sok hibának a forrása az, hogy nem határozott a tervezés. Ez az oka részben annak is, hogy elég sok a felesleges vita, kölcsönös vádaskodás, ami adódik az eladó és a vevő közötti természetesen meglevő ellentétből. Hiszen az eladó, legyen az egyéni, legyen az tsz, sokért szeretne eladni, az szeretné közé suszterolni az olcsóbb minőségűt. A vevőnek pedig az az érdeke, hogy olcsóbban vegyen meg jobb minőségűt. Persze van visszaélés is, le is minősítik az árut, ilyen is előfordul. De előfordul ennek a fordítottja is. Éppen emiatt én a következőket javasolnám kidolgozni a Földművelésügyi Minisztériumnak, az illetékeseknek, talán az Országos Tervhivatalnak. Azt, hogy az FM kapjon mennyiségben meghatározott — azért nem holdban, mert nekünk mennyiségben kell az árut átvenni — kötelezendőén átadandó árutermelési tervet. Ebből kiindulva, véleményem szerint ennek alapján kapjanak a felvásárlási és az értékesítési szervek, mind a Belkereskedelmi Minisztérium, mind a Külkereskedelmi Minisztérium, az Élelmiszeripari Minisztérium, a SZÖVOSZ megfelelő tervet. Tehát azt rögzíteni, hogy most már a mezőgazdasági termeltetés alapján kinek, mikor, mennyi árut kell átvenni. Természetesen ezt az árut így ütemesebben, rendszeresebben lehet átvenni. Véleményem szerint egy ilyesféle intézkedéssel a termelés és a felvásárlás, illetve az értékesítés összhangját országos szinten biztosítani lehetne. Véleményem szerint az országosan így összehangolt terveket le lehetne bontani a megyékre. Természetesen figyelemmel a talajviszonyokra, a mezőgazdasági tájkultúrákra, tehát oda azt adni főleg, amit ott meg lehet termelni. Ennek alapján véleményem szerint a megyei tanácsok mezőgazdasági osztálya mint terv-címzett, köteles lenne azt az árumennyiséget megtermeltetni, ami rá esik és természetesen az így megtermelt mennyiségű árut a megyei kereskedelmi felvásárlási szervek, TV, állatforgalmi, földművesszövetkezetek stb. megfelelő ütem szerint átvennék. Ilyenformán véleményünk szerint ott is lehetne jobban biztosítani az összhangot, a jelenleginél sokkal jobban. Még egy dolgot vetnék fel. Sokszor -— amit az előbb kellett volna talán mondani — egyes hibák miatt úgy vetődik fel, hogy szinte erkölcstelenség számba megy a szabadpiaci árusítás. Ez nem helyes. A szabadpiaci árusítás intézményes, helyes. Fenntartandó feltétlenül. Azt sem lehet, hogy olyan korlátozásokat vezessünk be, amely megszünteti a szabadpiaci jelleget. Szerintem, hogyha a népgazdaságnak szükséges árumennyiség kötelező tervekben szerepel, akkor az ezen felül jelentkező áru, egész természetes módon szabadpiaci értékesítésre kerülhető áru, senki sem vitathatja, hogy ez erkölcstelen, [sic!] Mert tessék minél többet termelni, a népgazdaságnak szükséges árun felül, s akkor nyilvánvalóan magasabb árakon lehet értékesíteni a szabadpiacon, [sic!] senki nem vonhatja kétségbe. Ilyenformán egy kicsit ennek az erkölcsi alapját is tisztába tennénk. 818