A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
amin nem lehetne segíteni. Most van kidolgozás alatt az anyagi ösztönzésnek az a rendszere, amikor a felvásárlásban is, az értékesítésben is az átadott mennyiség után kaphatnak prémiumot, s nem a Ft-tervek teljesítéséért, mert ez sok. Természetesen differenciálni kell, a cikkekhez mérten, de ezen mi dolgozunk. Elhangzott itt bírálat a burgonyával kapcsolatban. Sokat akadályozott bennünket az esős időjárás, mégis úgy néz ki, és jelenthetem a Központi Bizottságnak, hogy a 28 ezer vagonos tervhez mérve 25 ezer vagont már felvásároltunk, ha 39 vagont céloztunk meg, az meg is lesz. Elég sok problémát okoz az, hogy igen nagymértékben a kukoricaárak miatt, azt takarmányozásra használják fel. Természetesen igaz az, hogy a felvásárló szervek részéről is van hiba. Jelenleg a felvásárlás üteme naponta 300-tól 350 vagon. Ezzel fel kellene menni 400 vagonra. Káposztáról is szó esett. Már Lombos elvtárssal megbeszéltük, igen jó a viszonyunk, de mindig piszkál bennünket, és ez nagyon hasznos dolog, mert mindig fel tudunk figyelni, ha valamilyen baj van. Nagyon kérem az elvtársakat, nem kell a káposztát besilózni, kérjünk egy kis türelmet. Itt is az a helyzet, hogy a káposzta nagyon lédús. Téli tárolásra alkalmatlan. Nekünk fel kell vásárolni kb. háromezer vagon káposztát, úgy néz ki, hogy kb. 1300 vagont savanyítunk, most el kell a káposztát helyezni belföldi fogyasztásra. Mulató 69 elvtárssal beszéltünk, a Külkereskedelmi Minisztérium is keres piacot. A káposztát át fogjuk venni. Nálunk az az elv, ami most kiment [sic!] és gyakorlattá kell, hogy váljon, hogy minden eladásra alkalmas árut át kell venni. Azért mondom, hogy eladásra alkalmas árut, mert néha olyant is át akarnak vetetni — bár nem ez a jellemző —, ami eladásra nem alkalmas. Most itt szó esett és szeretnék mondani csak annyit, hogy minden eszközzel — tegnap is volt nálunk egy országos értekezlet 70 — elő fogjuk segíteni a tervek teljesítését. Megállapodtunk abban, hogy a terveket vagy eredeti számokban kell teljesíteni, vagy tervmódosítást lehet kérni. A módosítás történhet úgy, hogy objektív okok miatt módosítjuk, az esetleg nem jár prémiumelvonással. A szakmának is ezzel egyet kell érteni, lehet módosítani úgy, hogy esetleg csökkenti a prémiumot, és lehet úgy, hogy terjesen kizárja a prémiumot. A tervet mindenképpen teljesíteni kell, vagy eredeti formában, vagy módosítva. Ezt azért csináljuk, mert sajnos a tervet nem törvényként kezelik még nálunk is a hálózatban általában. Nem lehet máról holnapra egyértelmű helyzetet teremteni, úgy gondolom, hogy azért ez fog sikerülni. Szeretnék még hozzászólni pár dologhoz. Elhangzott itt az ösztönzőkkel kapcsolatban néhány dolog. Én is szeretnék egy tapasztalatot elmondani. Én a zöldség, gyümölcs területén nagyon hasznosnak tartom az anyagi ösztönzők rendszerébe fejlődést vinni be. Pécel környékén néztünk meg paradicsomterületeket. Igaza van annak — azt hiszem, Szirmai elvtárs mondotta —, hogy a termelés folyamatában kell ezt az egészet értelmezni. így van. Ott például egy olyan anyagi ösztönzőt alkalmaztak, hogy megmondták előre a tagnak, hogy kérem, minden értékesített áru 100 Ft-ja után 40 Ft-ot kap. Időben kivitték a palántát, locsolják, gyönyörűen kiválogatták, a primőr időszak alatt igyekeztek, az export ideje alatt is minél többet kiválogatni, mert minél értékesebb volt az áruja, annál több volt a 100 Ft, amiből ő 40 Ft-ot kapott. A tsz is jól járt, a tag is jól járt. én ezt ajánlom zöldség, gyümölcsnél, de másutt is bevezetni, mert ez végigkíséri az egész termelési folyamatot, egészen a válogatásig. Mindig igyekszik jó árut adni, és igyekszik nem zömmel 816