A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

begyűjtőhöz és eladni. Ha maguk nem csinálják, hát mi se csináljuk! Mit szólnának ehhez? Mégis maguk rendes emberek, hát maguk a mi helyünkben mit csinálnának? És mi is azt fogjuk csinálni. Vagy az ár; az állam csak 230 nem tudom én mennyit ad mindenféle címeken együttvéve, mert így egy kicsivel több, mondjuk 210 Ft-ot, és ők kapnak a feketepiacon 300-at. Én írnék nekik egy írott szöveget, szerződéstervezetet. És azt mondom, hogy Polgár községben kivételt csinálunk. Maguknak minden mázsa gabonáért 310 Ft-ot adunk, annyit, amennyit most szabadpiacon kapnak. Ezt magukkal külön szerződésben megcsináljuk. De mindent, amit tőlünk kapnak, azt olyan áron fogjuk elszámolni, amibe az a valóságban kerül, és még hozzá azt a bizonyos tisztes öt százalék kereseti hasznot. Most beírnám nekik: búza 310 Ft, villanyáram ennyi, vasúti jegy ennyi, textil ennyi, és ha mi mindent felszámolnánk nekik, csak egy kis összevetéssel megértenék, hogy nekik mi a kötelességük. Végül van a tsz. Mert ugye mindennek az oka az, hogy félnek a tsz-től. Sajnos még mindig vannak olyan szerencsétlen parasztemberek — nem ez a többség, de még mindig akad —, akik azt hiszik, ha bekerülnek a tsz-be, éhenhalnak. Ilyen is van. Megint más azt gondolja, nem árt az, ha engem bevisznek a tsz-be, hadd legyen nekem a padláson vagy 20-30 q gabona, meg valahány mázsa kukorica. Én azt mondanám nekik: nézzék meg ezt a munkásállamot, milyen türelmes ez ezzel a tsz-szel. Elkezdte valamikor 48-ban vagy 49-ben, most már 60-at írunk, és maga még mindig egyéni gazda. Még most sem akarjuk magát a kocsirúddal abba a tsz-be bevinni, és azt gondoltuk, hogy majd csak meggondolja magát, ha az idén nem, jövőre. Mi nem sürgetjük, de maga se sürgessen minket így a tsz-szel, mert ha maga sürget minket, akkor meg kell csinálnunk, mert ez, amit maguk egyéni gazdaságnak neveznek, ez az egész nép számára, az ország számára, a munkásosztály számára rosszabb, mint a legrosszabb tsz, amit kocsirúddal hoztunk össze, az is jobb az országnak. Ezt megmondanám nekik egyenesen. Mert ha mi egy községtől ennyit várhatunk, hát akkor ez a község tőlünk lehetne Izland szigetén is ugyanúgy, mint ahogy itt fekszik nem tudom én Hajdúban. Még egyszer megmondom, nem egy ilyen van. Utána azt mondanám, elvtársak, beszélgessünk, szóljanak hozzá, és tanakodjunk. Mi a jóistent csináljunk együtt, mert mi azért a néppel megvitatjuk, hogy mit kell csinálni. Szerződjünk így, vagy ne adjunk semmit, vagy várjunk, vagy csináljuk meg holnap a tsz-t? Mert meg tudjuk mi azt csinálni. Ne sürgessenek bennünket azzal a tsz-szel. Maguk tegyenek eleget az állampolgári kötelességüknek, azután majd fogunk beszélgetni. Lehet, hogy ezen a télen, lehet, hogy csak még egy tél múlva, azt mi nem tudjuk, de ha maguk nagyon sürgetnek, akkor jövő héten megcsináljuk. Nem bottal, meg rendőrrel, majd küldünk maguknak minden családhoz két munkást, tudunk mi 4000 munkást idehozni, és az addig fogja magát agitálni, míg maga be fog lépni. Ezeket csak úgy mondom, hogy mik jutnak az embernek az eszébe először. De mit nem lehet csinálni? Nem lehet szó nélkül hagyni, így mint jelenséget. Én a fejem ráteszem, hogy ennek is alapjában véve társadalmi okai vannak, nem olyan kis apró vacakolásból születik az ilyesmi. Ha mi ezekkel beszélünk, értelmesen, magyarul, kizárt dolog, hogy ne változtassanak a magatartásukon, bizonyos mértékig. Nekünk már van példánk erre. Mi félmilliónyi, egymiUiónyi parasztot tudtunk helyesebb magatartásra bírni agitációval, anélkül, hogy bármiféle egyébhez nyúltunk volna. Ez független a tsz-től, ezt egy állam nem engedheti meg és egy párt sem, amelyik azt tartja magáról, hogy vezet. 774