A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

termett csak. Tessék ellenőrizni! De mit tudunk vele csinálni? Ha időben megmondtuk volna, hogy igaz, ti hat Ft-ra álltok, de ilyen és ilyen segítséggel 20 lesz — nem több —, de be kell takarítani a takarmányt, a takarmányt helyre kell tenni, át kell jövőre menteni, meglátásom szerint jobban, helyesebben jártunk volna el, és nem hiszem, hogy nem tudtuk volna ezt gazdaságilag megcsinálni. Azt hiszem, hogy kicsit elhamarkodtuk ezt a dolgot. Másik dolog, elvtársak, az állattenyésztés, az állattartás, amiről szeretnék beszélni. Mi a megyében intézkedtünk elsősorban a kocaállomány felemelésére és egyéb vonalon úgy, hogy ez év végén a szövetkezetekben az állatsűrűség eléri az 1938. évi állatsűrűséget. És 1961 végére eléri a 22 számosállatot 100 kat. holdra, ami a háztájival együtt 28-29 lesz, ami a megyében állandó volt az egyéni időkben is. Nem is törekszünk egyelőre feljebb. Jobb minőséget akarunk. Ez egyébként egybeesik a javaslattal, a határozattal is. Az anyagban — nem ebben, hanem a következő anyagban — 29 arról van szó, hogy 1965-ben, de 1963 körül is szükséges, és előreláthatóan úgy is lesz, hogy az állatállománynak kb. 50%-a háztájiban, illetve egyéni gazdaságban lesz. Egyéni gazdaság valószínűleg nem sok lesz, marad tehát a háztáji. 40%-a a szarvasmarhának, ezen belül a tehénnek 50%-a, 40%-a a sertésnek és 75%-a a törzsbaromfinak. Ez a takarmányt fogyasztó állatállománynak 44-45 vagy 50%-a — pontosan nem lehet utána számolni — körül van. Nézzük meg, milyen takarmánybázis áll ennek az állatállománynak a rendelkezésére. A földnek kb. 10%-a. A kilenc és fél holdból egy hold háztáji jár, amenynyiben kiadják az egy holdat. Valami oknál fogva nem egy holdat adnak ki, hanem kevesebbet. Tehát maximum 10%-a. De hogy áll a takarmány, a többi takarmány biztosítása? Gondolom, Fehér elvtársék, s akik az anyagot előkészítették, nagyon alaposan meggondolták, amikor az anyagba, az irányelvekbe ezt a számot vették fel. Én teljesen egyetértek az elvtársakkal, annál inkább, mert a mostani tapasztalatok szerint a közösben tartott állatok takarmányértékesítése és termelt hús költsége nagyon magas. Nagyon magas, mert szervezetlenség van, primitív lehetőségek vannak, mert a gazdálkodáshoz nem megfelelően értő emberek vannak, s egyéb oknál fogva ez így van. Persze nemcsak a termelőszövetkezetben, mert ha csak a termelőszövetkezetben lenne így gondolom, gyorsan valahogy változtatni tudnánk rajta, de amikor azt látjuk, hogy a megye állami gazdaságaiban, a megye 25 állami gazdaságában, egy kg marhahús ráhizlalása 23,56 Ft-ba kerül, egy liter tej termelése — bár a megye megnyert valami négy nagy díjat tejtermelésben, s ezért gondolom, nem a legrosszabbak között van — 3,36 Ft, s egy kg sertés ráhizlalása 15,99 Ft-ba kerül átlagosan, akkor nehezen hihető, hogy a termelőszövetkezetekben ez alá lehetne menni. Ha pedig nem lehet alámenni, akkor teljesen érthető és indokolt Fehér elvtárséknak az a javaslata, hogy amíg nem tudjuk biztosítani azt a hizlalást, ahol a költségeket leszorítjuk, hogy a hús ára körül legyen az értéke, addig segíteni kell, biztosítani kell, hogy a háztájiban, ahol munkaerőt tulajdonképpen nem számolnak fel, csak a ráfordított takarmányt, és ennek alapján a költségeket alacsonyabbnak tekintik — az ő részére az is —, segíteni kell, hogy ilyen mennyiségű állat legyen. Igen, elvtársak, de hogy juttassuk el a takarmányt? Nézzék, elvtársak, Fehér elvtárs mérgesen mondta, hogy nem értik ezt még egyes helyeken. Egyetértek Fehér elvtárssal, én is mérges vagyok. De ezen változtatni kell, bizonyos intézkedéseket kell tenni. Pl. a tervezésnél. A tervezőszervek, a hatóságok, az FM-től kezdve a megyei tanácsig mindent elkövetnek, 765