A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

brigádvezető, és mit tudom én milyen függetlenített embereknek az állandó munkaegységét levonva, akkor ez azt jelenti, hogy ott a növénytermesztésben dolgozó tagok évi 200 vagy 250 napos munkájuk után két-három ezer Ft-tal mennek haza. Én nem beszélek arról, aki nem dolgozott, az egy más kérdés, elvtársak. És ez nem fog jót hozni nekünk! Azért mondom én ezt, mert van egy nagyon merev álláspont. Ismerem az ország gazdasági helyzetét, mégis az a nézetem, hogy ebben az esetben most nem lehet merevnek lenni. Mi az, amiről én beszélni akarok, elvtársak. A mi megyénkben kb. 20 millió Ft bevételi kiesés van, ez a tsz-területeket figyelembe véve 60 Ft holdanként. Ez nem nézne ki katasztrófának, ha minden tsz-nél így nézne ki a dolog, akkor el lehetne ezt viselni. Igen ám, de 25-30 tsz-re vonatkozik, és ezekben a tsz-ekben, ha végrehajtjuk azokat az utasításokat, amelyek az FM és a párt részéről jóvá vannak hagyva, akkor ezeknél a termelőszövetkezeteknél 6-10-12 Ft-ot fizetünk munkaegységenként. Vagy pedig más lehetőség van, a tsz kénytelen eladni a jövő évre tartalékolt takarmányt, az idén beszerzett állatállományát, és valamit adni a tagnak, mert hiszen semmiből nem tud a tag élni. Gondolom, ahogy én a statisztikát ismerem, az országban a rossz tsz-eknek és a hiánynak kb. a 15%-a van Pest megyében. Kb. így néz ki, mindig kb. így nézett ki. Ez kb. 200 millió, 300 millió Ft-ot jelent. Ez a 300 millió Ft, elvtársak, sok pénz. Most nagyon nehéz ezt a pénzt előteremteni. Ennek kb. a fele, ami a vásárlóerő növelésére menne, a másik fele pedig más problémákat oldana meg. Meglátásom szerint meg kell oldani, és nem lehet engedni, eddig sem engedtük egy évben sem, nem lehet engedni, hogy itt a termelőszövetkezeteink felbomoljanak, vagy olyan katasztrofális helyzetbejussanak, hogy hosszú éveken keresztül rossz, ráfizetéses szövetkezetek legyenek. Nem tudom, más megyéknek mi a tapasztalata. Szinte alig van ezek között a szövetkezetek között olyan, amelyik ténylegesen nem dolgozott volna, elhanyagolta volna a munkát, annak a következtében jutott ilyen nehéz helyzetbe. Persze nem kitűnően dolgoztak, nem erről van szó, elvtársak. Ezek a most felfejlődött vagy új termelőszövetkezetek, küzdöttek különböző nehézségekkel, de hát az év közben ezeknek a termelőszövetkezeteknek mindegyike nagy erőket vetett be az állatállományuk fejlesztésére, saját erőbőli építkezésekre, különböző eszközök megteremtésére, előteremtésére. Úgyhogy bizony a bevételnek nem a munkaegység viszi el a túlnyomó részét, hanem annak jelentéktelen része jut munkaegységre, a többi más dologra lett fordítva, vagyis úgy mondom, hogy lényegében lerakták az alapot. S ha most megtagadjuk tőlük a segítséget, vagy ha nem tudjuk biztosítani, nagy károkat okozunk a népgazdaságnak. Gondolom, hogy nagyon meg kell fontolni, hogy lehetne egyenként megnézve, de segíteni éspedig gyorsan, elvtársak. Minden megyei titkár ismeri, mi történik az olyan szövetkezettel — még nem engedtük, elvtársak, eddig, még tartjuk a frontot, nem sokáig lehet tartani —, ahol előre kimegy — mert kimegy — valaki, és megmondja a termelőszövetkezet vezetőinek, a termelőszövetkezeti tagoknak, hogy itt hat Ft lesz a munkaegység értéke. Hat Ft-ért senki sem tör kukoricát, hat Ft-ért senki nem megy a vezetőgép után egy nap, s nem szedi a krumplit stb. A termelőszövetkezeti tag, illetve a vezetőség — mert mi szorítjuk, hogy legyen szíves, és oldja meg ezt a kérdést — lényegében részéből adja ki nekik, most már ellenőrzés nélkül. Mert a tsz-elnök is és a brigádvezető is, mindenki erre szorul, mert a hat Ft-ból ő sem tud megélni, lényegében elviszik a kukoricatermés kétharmadát, s azt mondják, hogy hat vagy hét mázsa 764