A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

umot fizetünk ki, akkor ebből nem több termelés lesz, elvtársak, hanem hamarabb elvégezzük a munkát, és a munkaegységnek nem lesz becsülete a tsz-ekben. Nekünk pedig, véleményem szerint — a mi tapasztalatainkról beszélek, mivel nem ismerem a többi megye tapasztalatait — még hosszú-hosszú évekig az a legközpontibb feladatunk, hogy a munkaegység becsületét növeljük a tsz-ekben, mennyi prémiumot kap, ha pl. kihajtja a kanász az állatokat, hanem azért mozdítsa meg: ténylegesen hogyan lehet többet termelni. A több termés egy részét akkor természetesen kiadjuk prémiumként. Az aratásnál levő helyzet: bár rég elmúlt, de mégis érdemes megemlíteni. A sajtóból kiindulva, az aratásért prémiumot adni. Aztán utána, ha már aratásért prémiumot adunk, akkor már a behordásért is követelik a prémiumot. De ha a behordásnál prémium van, akkor a cséplés legalább olyan nehéz munka, miért ne adjunk prémiumot. Egyszóval olyan licitálás alakul ki, aminek az alapján a megyei pártvégrehajtó-bizottság előterjesztette a megyei pártbizottság elé a javaslatát, aminek az volt a lényege: a plusz gabonát, amit termeltek az idei évben terven felül, ennek 25%-át adjuk ki prémiumként, a többi pedig az államé, és ez a szövetkezet vagyonát képezi, mint bevételi forrás, [sic!] Ezt megkezdtük végrehajtani, minden szövetkezetben egyenként tárgyaltunk az illetékesekkel, melynek alapján úgy látszott, hogy értünk is el eredményeket. Közel 900 vagon búzával többet vásároltunk fel, mint a tervünk. Ennek látható jelei voltak. Igen ám, de akkor a Minisztertanácsnál valamelyik elvtársnak eszébe jutott, hogy Győr megyében nem visszahozták-e a begyűjtési módszereket? Erre leküldték egy bizottságot

24 megnézni, hogyan áll ez a Győr megyei begyűjtési módszer, mert valami nem klappol náluk. Először el kell mondani, amíg 40%-át vásároljuk fel a kenyérgabonának, ami megtermett, addig ne beszéljenek begyűjtési módszerről, és nem jó dolog az, amikor szimatolnak, mert az embereket idegesíti a szimatolás, hogy most mit keresnek. Tényleg begyűjtés. Lesz holnap, aki szimpatizál ezzel a gondolattal, hogy tényleg visszahoztuk a begyűjtési rendszert, főleg az a szövetkezeti vezető, aki nem szívesen adta oda a plusz gabonát, szívesebben kiosztotta volna mondjuk a tagság között. Abból viszont az országnak effektív semmi haszna nincs, a népgazdaság adja a traktort, egyebeket, műtrágyát, ha több termés van, azt meg elosszák egymás között. Erre akkor még kialakult egy olyan álláspont, hogy adjuk azért ki — és ezt a sajtó is írta — a szövetkezeti tagoknak ezt a plusz gabonát prémiumként. Azután agitáljuk meg a szövetkezeti tagot, hogy adja el az államnak. Elvtársak, aki kinn él a faluban, az, gondolom, mindenki tudja, hogy ebből nem lesz semmi. Ha a mi funkcionárius elvtársaink éjjel-nappal kinn maradnak a faluban, akkor is, amit hazavittek már, az a feketepiacra fog kerülni, mivel magasabb áron el tudja adni. Sajnos, még öntudatban nem tartanak ott a mi szövetkezeteink, hogy azt mondanák: ez is a népgazdaságé, mert az én szükségletemet bőven fedezi az, ami ott van, és így a pluszt átadjuk. Az idei, illetve a jövő évre, miután elég széles tapasztalatunk volt, foglalkoztunk, milyen módon oldjuk meg a premizálást a jövő évben. Hogyan biztosítsa, hogy minden a helyén legyen? Szeretném elmondani — miközben az anyag felveti, hogy szélesíteni kell — azt a gondolatot, hozzátenném: meg kellene szabni vagy az FM-nek, vagy a KB-nak a premizálás mértékének a felső határát. Én mindenekelőtt a felső határra gondolok. Mi erre vonatkozólag elfogadtattuk megyei pártbi757