A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

hogy kétséget ébresszenek a Szovjetunió, meg az összes többinek az őszinte békére törekvésével szemben. Általában megmondtuk, ne agitálgassák maguk a mi tagjainkat külön-külön és egyenként, hanem itt vagyunk mi, és agitáljanak meg minket, a Központi Bizottságunkat. Most képzeljük el fordítva. Ha nálunk volna egy ilyen tömegszervezeti rendezvény, vagy Pekingben mi elkezdenénk menni a kínai párt egyes tagjaihoz, maguk mit szólnának hozzá? Kérdezném, magának erről mi a véleménye, magának arról mi a véleménye? Azt mondanák: nem magának kell káderezni a mi párttagjainkat. Különösen azt nem lehet, hogy úgy mondjuk idegenek előtt, pártonkívüliek előtt. Olyasmit megengedtek maguknak, hogy sorozatosan revizionistáknak neveztek egész sor ismert kommunista funkcionáriust, aki a határozati szöveget védte. Úgy mellékesen a Kuusinent is revizionistának nevezték az áprilisi cikke miatt. De csak úgy ott, a Szakszervezeti Főtanács titkárságán, vagy elnökségében, meg hasonló helyeken. Azután az olasz központi bizottság egy tagját, meg a Frachont is a nagy zűrzavarban revizionistának nevezték, opportunistának, megalkuvónak. Mi a pártszerűtlen módszer ellen is felléptünk, és azt az álláspontot képviseltük, hogy összeültünk, vitatkoztunk, mindenki deklarálta, hogy az 1957-es nyilatkozat helyes — ezt mindenki deklarálta, a kínaiak is nyomatékosan és sokszor, hogy annak a talaján állnak —, adjunk egy közleményt ki arról, hogy összeültünk, és hogy az helyes. A vitát majd folyamatosan, a továbbiakban folytatjuk. És határozzuk el azt, hogy összehívunk egy szélesebb, alaposabb tanácskozást, és újra értékeljük az egész nemzetközi helyzetet, és létrehozunk majd valamely bizottságot, amely azt előkészíti. És most adjunk ki nyilatkozatot. Ez volt a javaslat. Óriási vita volt. Van felhatalmazás, nincs felhatalmazás? Erre jó az, hogy egyszer PB-tag — ha akarom —, ha meg nem akarom, akkor meg nem tagja az állandó bizottságnak. És olyan szinte sértő, meg bántó módon vitatkoztak, mert azt mondják, nekik erre nincs felhatalmazásuk, nem volt szó nyilatkozatról...

36 Azt mondják: hogy adjanak ők ki egy nyilatkozatot, hogy egyetértenek az 1957-essel, mikor mi azt állítjuk, hogy ők azzal nem értenek egyet. Kérdezzük, de hát maga mit mond? Azt mondja: ő egyetért. Hát akkor meg adjunk ki. Szóval rettenetes vita volt. Végül úgy adódott, hogy az albán küldöttség — nem tudom, milyen oknál fogva — mondta, hogy helyesli az SZKP pozícióját, és azt mondja, ők ezt a két párt vitájának tekintik, és sajnálják, hogy a két párt ezt nem rendezte már előtte. Nyilatkozat kiadása mellett vannak az 1957-es alapján, elítélik a kínai álláspontot, de kérik, hogy a szöveget hazaküldhessék, hogy ott is megnézhessék. Erre a kínaiak azt mondták, hogy 48 órai haladékot kérnek, hogy utasítást kapjanak otthonról, hogy kiadhatják-e ezt a nyilatkozatot. Az ő pártjuk olyan, hogy 1957-ben, mikor ez a dolog született, akkor a Mao elvtárs nem írta alá, hanem előbb hazaküldték a szöveget, hogy a Központi Bizottság hozzájáruljon. A vége az lett, mi azt határoztuk ott — ők is jelen voltak —, hogy megvan ez a szöveg — ami később publikálva is lett —, ezt a szöveget elfogadjuk. Mi ezt a szöveget kedd reggel kiadjuk. Ha a kínaiak csatlakoznak hozzá, csatlakoznak hozzá; akkor felsoroljuk, milyen pártok vettek részt a tanácskozáson, ha nem csatlakoznak hozzá, akkor nem soroljuk fel, hogy milyen pártok vettek részt, a szöveg marad. Tehát, hogy a szocialista országok kommunista és munkáspártjai stb. És a csatlakozás, nem csatlakozás kizárólag abban fog kifejezésre jutni, hogy aki leadja a központi lapjában, [sic!] És mi ezt elhatároztuk. Ha ők kérik, hogy 48 óra — még az órát is megnézték este, nem 726