A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

elvtárs fogadja az ő küldöttségüket és az SZKP emberei is fogadják, mert ők bizonyos kérdéseket meg akarnak tárgyalni. Ez úgy alakult, hogy Hruscsov elvtársnak nem volt módjában őket fogadni, ellenben egy igen tekintélyes szovjet küldöttség ott Moszkvában, 17-én pénteken fogadta őket. Ezt a szovjet küldöttséget Kozlov

26 elvtárs vezette, és jelen volt Kuusinen,

27 Poszpjelov,

28 meg Andropov, szóval tekintélyes szovjet küldöttség tárgyalt velük. Ezt a tárgyalást elkezdték egy délelőtt, és éjjel kettőig tárgyaltak körülbelül, anélkül hogy megegyezésre jutottak volna. Ennek a tárgyalásnak alapján az SZKP Központi Bizottsága egy összefoglaló feljegyzést készített a vitás kérdésekről. Ez egy elég terjedelmes anyag, az igaz, kb. 70 valahány oldalas magyar nyelvre lefordítva, ez elkészült június 21-én. A kínai és szovjet küldöttség még találkozott a közös találkozó előtt Bukarestben, és folytatta tovább ugyanazt a vitát ugyanúgy eredmény nélkül, mint ahogy Moszkvában elkezdte. A mi közös tanácskozásunk június 22-én ült össze. Előző este 4-5 óra körül kapta meg ez a 17

29 párt az SZKP-nak ezt az emlékeztető feljegyzését. Ezek után ültünk össze 22-én reggel. A Román Munkáspárt kongresszusa még folyt. Ez pénteki napon volt, és ez volt a kongresszus vitájának szánt utolsó nap, amelynek a végén kellett Dej elvtársnak a zárszavát megtartani. Közben már ők is ott ültek ezen a tanácskozáson, Dej meg még más román elvtársak. Eszembe jutott a mi kongresszusunk, én sem szeretnék zárszó előtt egy ilyen vitába keveredni egy másik helyiségben, de szerencsére már másfél nappal ezelőtt le volt írva a zárszava. Be volt biztosítva. Én ugyanis megkérdeztem: hogy lehet, maga itt ül, ott folyik a kongresszus, este zárszót kell tartani, mit fog csinálni? Azt mondja, megvan azért már. Szóval így kezdtünk dolgozni. Azt hiszem, a legokosabb és leghelyesebb, ha elmondok mindent úgy, ahogy volt. Itt nem gyerekjátékról van szó, és ezt tudni kell, hogy mi történt. Összeültünk mi, a 12 küldöttség. A mi részünkről Apró elvtárs és én voltunk ott. Ez valahogy úgy kezdődött, mint ahogy elképzelem, ahogy Párizsban

30 kezdődött: még nem a csúcsértekezlet, csak az előzetes megbeszélés. Ott a kínai küldöttség rendkívül élesen és ingerülten, egy ilyen sértődött pozícióban lépett fel. A kezükben volt nekik is ez az összefoglaló jegyzet, amiben jó részletesen az összes fontos tézis regisztrálva volt, és érvekkel meg volt döntve. Azzal kezdte a Pinzsen

31 elvtárs - ő vezette a küldöttséget, ő egyébként politikai bizottsági tag, a pekingi pártbizottság titkára, polgármestere, és még sok minden egyebe, mert az ő vezetési szisztémájukban a katonai csapatok is neki vannak alárendelve és így tovább. De nem tagja a Politikai Bizottság elnökségének vagy az állandó bizottságának, mert ott van egy 16-18 tagú Politikai Bizottság, és annak van egy 5 vagy 6 tagból álló állandó bizottsága is. Annak ő nem tagja. Ő fellépett, de rendkívül barátságtalan stílusban és módon, először is megkérdezte, hogy mi ez az értekezlet. Mi ennek a jellege, mi ennek a célja? Mert attól teszi függővé, hogy részt vehet, vagy nem vehet részt rajta. Rögtön ki is jelentette, hogy amennyiben ez bíróság, ahol ők vádlottakként kell, hogy szerepeljenek, akkor az egy egészen más eset. így indult. Körülbelül egy órát elvitatkoztunk azon, hogy mi is ez az értekezlet, hogy csináljuk, vagy ne csináljuk, részt vegyünk, vagy ne vegyünk részt rajta, végül megegyeztünk abban, hogy ez egy előzetes eszmecsere. Én is szót kértem, és kaptam is. A mi küldöttségünk nevében ajánlottam azt a formulát, amit végül el is fogadtak, hogy nevezzük úgy, hogy véleménycserét folytatunk az 1957-es közös 720