A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
hogy a fegyveres testületekben lévő KISZ-szervezetek, KISZ-tagok megérdemelnék azt, hogy fontosságának megfelelően bővebben tárgyalja az anyag, hogy hogyan, miképpen dolgoznak a fegyveres testületekben a KISZ-szervezetek. Az lenne a kérelem, hogy a Központi Bizottság ennek a javaslatnak adjon helyt. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Ugyanahhoz volna megjegyzésem, amit már Rapai elvtárs szóvá tett, a parasztfiatalok vándorlásával kapcsolatban, mert így ez nem is igaz, ahogy oda van írva. Ez nagy gond, mert ez egész másképp nézett ki márciusban, mint júniusban a parasztfiatalok elvándorlása. Ezzel van probléma, van és jövőre nyilván megint lesz majd, azon a vidéken, ahol szervezik a tsz-t. Kívánatos volna megfordítva, hogy a falusi ifjúságot arra nevelni, hogy a mezőgazdaságban, a szocialista mezőgazdaságban válasszon élethivatást. Vagy inkább ezt a gondolatot kellene belevenni. Az új szocialista mezőgazdaság nagyobb képzettséget kíván, nagyobb hozzáértést, életpályát biztosít. Ilyen értelemben inkább kellene belevenni. A szöveget sajnos nekem nem volt túlságosan módom tanulmányozni, felületesen olvastam. A faluval kapcsolatban van nekünk egy nagy problémánk az értelmiségi fiatalokkal, hogy kijön a faluból, elmegy valami főiskolára vagy egyetemre, kitanul valami szakmát, és hat ökörrel sem lehet visszavinni a falura. Ezzel szemben egyik vonalon már vannak elképzelések, mint már az délelőtt is szóba került, hogy az a képzett szakmunkás fiatal, illetve szakember fiatal, gyakorlatra kötelezik őket kijelölt helyre. Mérnök, orvos, egyéb, ez csak az egyik része a dolognak, meg hogy talán a képzést is lehetne vidéken tartani. Mert az majdnem lehetetlenség, ha három évre felhozzák a fővárosba, utána majd visszamenjen a falura, akármit csinálunk vele, nem kényszeríthetjük. De a KISZ-nek volna bizonyos nevelési feladata. Részben a mezőgazdaság új alakulatában dolgozzon, részben érezze becsületbeli kötelességének, hogy azt a falu népét, ahova ő való, hogyha kitanul valami szép hivatást, szakmát, szolgálja egy kicsit közelebbről. Valahol ezt meg kellene mondani. A 15. oldalon egy kicsit általános a szöveg, pl. a sportnál. Most Bukarestben olvastam a Toldi Miklós mozgalomról. Az újságok mindenhol viszik, hogy 6 évestől 86 évesig mindenki versenyezni fog a „Toldi Miklós mozgalomban". 39 Ha ez le van tárgyalva, rendezve van, rendben van, akkor támogassuk. Miért viszünk mi egy általános frázist a sportban, [sic!] mikor mindjárt meg is lehetne nevezni, ha az párthatározaton alapul természetesen, akkor akkora népmozgalom lesz, amekkora nincs is ezenkívül, ha mi ezt megcsináljuk. Tehát egy kicsit konkrét legyen, és meg kell mondani, kapcsolódjanak bele. Még egy kérdést szeretnék szóvá tenni, inkább a munkával, nem ide a szöveghez. Egyik falusi KISZ-szervezet. Ezekről szó van a 17. oldalon egy tőmondatban, amely elég szűk és sovány. Itt csak annyi van, hogy az utóbbi időben kezdeti eredményeket ért el az ifjúsági szövetség a parasztfiatalság szervezése terén is. Ennyi van. De valóságban az van, a párt elgondolásai az ifjúsági szövetséggel kapcsolatban általában beváltak, realizálódtak. És valóban az élet legkülönbözőbb területén komoly segítő serege a pártnak az ifjúsági szövetség. Az egyetemeken meg egyéb helyeken is, bár azt nem lehet tudni, hogy az egyetem élete már pártbefolyás alatt van. Ez vitatható. Inkább az épület van a párt befolyása alatt, mint az egyetem élete, sajnos. De hogyha szabad területet megnevezni, ahol a KISZ nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és a feladatot, amit kapott, nem oldotta meg, akkor az a falu. Hát van az az 58-as párthatározatunk, az a nagy mezőgazdasági alaphatározatunk 702