A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
kiegyensúlyozott lelkületű és a családalapításra és a munkára is érett legyen. Becsülje és szeresse szocialista hazáját, s érezzen együtt a szabadságért s az emberi boldogulásért küzdő, haladó nemzetközi világgal. Legyen tisztelettudó, és becsülje embertársait, legyen művelt és erkölcsös. Higgyen a jövőjében, mint minden ember, akit a szocialista erkölccsel és a szocializmus építésének perspektívájával indítottak el életútján, aki mindezért, bármikor, bármilyen helyzetben szüntelenül kész harcolni és dolgozni. Mi úgy gondoljuk, hogy az elmúlt 15 év s az ellenforradalom utáni harcunk, de az elért eredményeink is feljogosítanak bennünket arra, hogy ezt a kitűzött felelősségteljes feladatot vállaljuk, és el is végezzük — az ifjúsággal együtt — az ifjúságért! Ezt a nagyszerű feladatot célozza az előterjesztett határozati javaslat, melynek megvitatását és elfogadását kérem a Központi Bizottságtól. KISHÁZI ÖDÖN elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A Kommunista Ifjúsági Szövetség itt előterjesztett anyaga általában foglalkozik a KISZ feladataival, és helyesen határozza meg azokat a politikai célkitűzéseket, amelyek a KlSZ-szervezetek előtt a második ötéves terv időszakában állnak. Mivel az anyag általános, így az ifjúság rétegeivel keveset foglalkozik. Nagyobb súlyt helyez azonban az ifjúmunkásokra, mint az iskolásokra, ipari tanulókra, mint a középiskolásokra, egyetemi hallgatókra. Engedjék meg az elvtársak, hogy bár általános az anyag, mégis néhány szót szóljak az ipari tanulókkal kapcsolatos KISZ-mozgalomról. Nekünk — Munkaügyi Minisztériumnak —, ahová az ipari tanulóknak mintegy 90%-a tartozik, a legjobb tapasztalataink vannak a KISZ-mozgalommal kapcsolatban. Mióta a KISZ létrejött és részt vesz az ipari tanulók nevelésének munkájában, azóta lényegesen megjavult a tanulók közötti erkölcsi gondolkodás és politikai állásfoglalás. Az ipari tanulóknál mintegy 24-26%-ra tehető az, amely a KISZ-szervezethez tartozik, a létszám igen alacsony, nem vagyunk vele megelégedve, és a KISZ-szel egyetemben minden törekvésünk az, hogy ezt az arányt tovább javítsuk. Minden reményünk megvan, hogy ez sikerül is. Azt azonban máris látjuk, ha az 1957-es állapotot összehasonlítjuk a jelenlegivel, lényegesen fegyelmezettebb, öntudatosabb állásfoglalást tapasztalunk az ifjúmunkások körében, mint amilyen korábban volt. Ez nemcsak a KISZ-tagoknál mutatkozik meg, hanem általában megmutatkozik, és ha nem is KISZ-tagok, de a KISZ-tagok magatartása és a KISZ-mozgalom hatása ezeken a gyerekeken is megmutatkozik, akik maguk még nem tartoznak a KISZszervezetekhez. Igen érdekes lett volna megtekinteni pl. azt, amit az ipari tanulók felszabadulásunk 15. évfordulójának kulturális seregszemléje címén rendeztek. A Néphadsereg Színházban volt a legkiválóbb szereplőknek a fellépése és meg kell mondani, elvtársak, hogy igen szép és lélekemelő volt azoknak a gyerekeknek a fellépése. Ipari tanulókról van szó, 14-17 éves gyerekekről, ahol már nemcsak fúvós, vonós, hanem szimfonikus zenekar is van, ahol tánccsoport van, s különböző sportágaknak a legjobb résztvevői, tehát meg lehet állapítani, hogy a KlSZ-szervezetnek a munkája igen jól érezteti hatását nemcsak a politikai nevelésben, erkölcsi nevelésben, hanem a kulturális nevelés területén is. Szeretném a továbbiak végett közölni az elvtársakkal, hogy az ipari tanulók oktatása ez idő szerint három féle foglalkozási ágban jön számításba, 79%-a a tanulóknak állami vonalon nyer elhelyezést, gyakorlati munka tekintetében, 5%-a szövetkezeti és 16%-a magánkisiparosoknál van gyakorlati munkán, elméleti oktatásra valamennyi ipari tanuló állami iskolába jár. 698