A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

A másik oka a hiányosságnak, hogy a felvásárlásunk nem sikerült. Igaz? Nem sikerült. Még a termés egy része, a megtermelt érték egy része is megsemmisült, tönkrement. A kenyérgabona kicsírázott, megetették a jószággal, még az talán nem is ment teljesen tönkre, de van olyan, ami teljesen tönkrement. Ami meg aztán mégis megmaradt, azt nem sikerült felvásárolni. Miért? Szorosan összefügg a falu szocialista átalakításával, ahol a bizonyos paraszti tartalékolás áll, amiről beszéltünk, és ami az idén megint fog jelentkezni annál a bizonyos 30% földet kézben tartó parasztoknál, akik most is ugyanúgy tudják, mint magunk sejtjük, lehet, hogy ők már biztosabban tudják, hogy októberben megint elővesszük a kérdést, majd megint megtárgyaljuk, és majd megint azt mondjuk, hogy gyerünk tovább a szövetkezéssel. Ők ezt tudják, és eszerint is fognak eladni az államnak. Tehát ezekkel szembe kell nézni, miből van, honnan van, és mi a kivezető út. Ebben az esetben harcolni minden gramm megtermett terményért, annak épségben való beviteléért, aztán mennél többet adjanak el az államnak belőle. Ezt egyéb intézkedések is valamelyest elősegítik, meg mondjuk olyan butaság talán most nem lesz, hogy a most egyéni paraszt nem mer majd mélyszántást csinálni, meg gabonát vetni szeptemberben vagy októberben, mert attól fél, hogy a jövő nyáron megint kaszával kell neki verekedni. Mert ez is hatott! Hát ilyesmi kérdésekről van valójában itt szó, aminek én a sommázatát úgy mondanám, hogy tulajdonképpen az egészből az jön ki, hogy az összes eddigi elveket fenntartva valójában egy picit gyorsítani kell a mezőgazdaság szocialista átszervezését, beleértve a megszilárdítást is. Most olyan ponton van, hogy a szántóföldek 30%-át kézben tartó parasztnál, ez amit úgy neveztünk, hogy termelési kedv, meg ambíció, az most már ott nem lesz hajtóerő. Hisz minden paraszt tud tízig számolni, s azt mondják, nem őrültek meg ezek a kommunisták, hogy már hetet bevittek, és a másik hármat ne vigyék be! És ez hat az összes megfelelő vonalon, ahol az ilyesmi hatni szokott, és végső fokon nagy kár jön ki belőle. Pl. a bolgár elvtársakkal beszélgettünk. Mi magyarázgattuk, hogy miért így csináltuk, miért álltunk meg, és ma is állítom, hogy helyes volt, hogy megálltunk a megfelelő pontokon. Gép kellene, szakember kellene, jó vezetés kellene, kommunista kellene a tsz-be, és ez mind nincs meg. Erre ők azt mondják, mikor ők így álltak ennél az 50%-nál, őnáluk minden ugyanígy hiányzott. Valameddig tétováztak, és aztán rájöttek, hogy nincs mit csinálni, tovább kell menni, mert nem ruházott be az egyéni paraszt a gazdaság fejlesztésébe, hanem csökkentette a termelését is. Elkezdett csak a saját szükségletére termelni. Nálunk szerencsére nem ez történt. Beruházni ők sem ruháztak be, termelni többet termeltek, mint ami a saját tulajdon szükségletének kell, annyit termelt, hogy magának jövőre is, meg azután is legyen valamije a padláson. Ez a különbség! Innen jönnek ki ezek a keserves feladatok, importálni gabonát, importálni takarmányt és tönkretenni a fizetési mérleget. Részben baráti viszonylatban is, nemcsak nyugati viszonylatról van szó. A másik az export-import egyensúly. Ez is egy olyan kérdés, hogy az export növekedik, ami nem is csekélység, de mennyivel több az, hogy növekedett az import. Annak is kellene valamiféle egyensúlyának lenni. Sajnos a számmemóriával nem vagyok megáldva, de aki ért hozzá, az meg tudja mondani, hogy jelentős mértékben növekedett az exportja az országnak, és kb. háromszor annyira növekedett az importja az országnak, részben betervezés, részben még azon felül. Itt is gondolni kell arra, hogy az arányt biztosítsuk valahogy az export meg az import 672