A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

lult a gép, rendkívül sok számítással lehet üzemben tartam, ott sem lehet azonban mégsem éjjel-nappal a felügyeletet kielégíteni. Erre aztán lehetne még több ilyen példát hozni. így tehát a szakmunkásoknak a differenciálódása, hogy lesznek olyanok, akik rendkívül nagy kézügyességgel rendelkeznek, talán kisebb szakmai elmélettel, talán azonos, vagy kisebb általános műveltséggel lesznek olyanok, akiknél az elméleti képzettség már a szakközépiskolán keresztül a szakképzés nagyobb, a kézügyesség és a gyakorlat kisebb, és lesz még egy harmadik, amelynek az általános műveltsége nagyobb, a kézügyessége talán még kisebb, a szakmai képzése valahol középen van. Ez egyáltalán nem baj, mert az iparnak a különböző ágazatai, azon felül az egyes konkrét munkahelyek szerint lehet majd őket elosztani. Utalok itt még egy másik példára, vegyük, hogy vegyipari szakmunkás is van ma már, vajon milyen kézügyesség kell a vegyipari szakmunkásnak, semmi. Ellenben kell neki az, hogy az egész hatalmas gyár, vagy gépezet, vagy üzemterület, vagy teszem fel egy szintézis körre hatni kell, hogy annak elejétől végéig ismerje a folyamatait, hogyha valahol az elakad, tudjon hova nyúlni, ismerje a folyamatait, ne csináljon kárt, ne csináljon balesetet, ne csináljon bajokat, amit mi a mi munkánkban is rengetegszer tapasztalunk. így tehát a szakmunkásképzésnek ezt a hármas tagozódását és a javaslat szerint való fejlesztését természetesen azzal a józan és nyugodt ütemezéssel, hogy semmit fel nem borítani, hogy a meglévőre építeni és fejleszteni, én csak helyeselni tudom. A másik ilyen kérdés, ami nagyon vitatott volt, és még ezt szeretném egy kicsit elemezni, ez a szakközépiskola, illetve a technikumi kérdés. Itt megint azt mondom, az elnevezés másodrendű, a lényeg a fontos. Igenis nem tudunk kiképezni annyi mérnököt az egyetemeken, mint amennyit a gyorsan felfutó iparunk megkövetel, különösen ha figyelembe vesszük, hogy éppen a vita során kiderült, hogy maga a mezőgazdaság, amely gépesítve lesz, olyan tömegben kéri a gépészmérnököket és más mérnököket, hogy szinte talán, amit a Csergő elvtárs mondott, hogy 40% jut a gépiparra, nem is látszik lehetségesnek. De azért az sem járja, és az sem helyes, hogy mi értékes és milliárdokat kitevő gépeknek a tömegét visszük ki a falvakba, gépállomásokra és egyéb helyekre, és ottan bizony a szakvezetésnek a színvonala még számtalan helyen nagyon alacsony Oda mérnökök, technikusok kellenek. így tehát, ha mi azt csináljuk meg, hogy egyébként normális, Magyarországon múltbeli gyakorlat volt, felsőipariskola lesz, azon keresztül képezünk középkádereket, akkor mi nagymértékben segítünk egyrészt a mérnökhiányon, másrészt pedig biztosítjuk tényleg távlatban azt a középkádert, amelyre ma már szükség van. Utóvégre vegyük a technikumoknak a mai helyzetét. 18-19 éves fiatalemberek jönnek ki a technikumból, és legalább 3 technikummal évek óta nagyon szoros nexusban vagyok, különösen a kohóiparival, Diósgyőrrel, a gépiparival, a villamosiparival, és mondhatom, hogy ezek a technikumok rendkívül jó munkát végeztek, és a lehetőségekhez képest olyan hatalmas ismeretanyagot adtak át a fiataloknak, ahogy mi ezek közül ma és még hosszú időn keresztül nagyon sok és komoly beosztású embert kaphatunk, úgyhogy a technikumoknak az eddigi eredményei minden elismerést megérdemelnek. Mégis mi itt a probléma? 18-19 éves fiatalember belép a termelésbe, nem lehet odaállítani valami irányító posztra, hát nagy bajuszú hengerészek, lakatosok és más egyéb szakembereknek egy 19 éves gyerek nem dirigálhat sem mint lakatos, sem mint művezető, sem mint segédművezető. Még a műhelyszagot sem vette be, mint ahogy szokás mondani, ehhez idő kell. Eltelik két év, akkor már tud valamit, jön a katonaság, be kell 615