A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

napi gyakorlati munka, és aztán elmennek abba az üzembe, és ott beszélnek a János vagy a Pista bácsival, az nem adja meg az ismeretet gyakorlati szempontból, amely ismeret szükséges ahhoz, hogy ő áttekintést kapjon az egész termelési folyamatból. Ezért szükséges kérem, hogy akár főtantárgyként, ha éppen szakirányú iskola, akár egyes tantárgyként, mint például: biológia, matematika, fizika, és mindenhol lehetőség van arra, hogy ne csak az egyes elveket, hanem összefüggésében a gyakorlati munkával fejtsék ki. Akkor aztán ha kimegy az üzembe, tudni fogja azt, hogy mi mivel van összefüggésben, mert tanulta azt évek során az iskolában. Végül azt szeretném még, hogy megmondjam a véleményem — mivel nagy horderejű kérdésről van szó —, vitatkozzunk mi rajta, és szerintem a következő lépésként jobban ki kell használni a Szovjetunió kialakult gyakorlatát, úgy alkossunk törvényt, amelynek a végrehajtását a munkánk során meg kell nekünk oldanunk. HÁY LÁSZLÓ

28 elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A Politikai Bizottság előterjesztésének alapelveivel és célkitűzéseivel egyetértek. A Közgazdaságtudományi Egyetemen széles körben megvitattuk a Művelődésügyi Minisztériumnak a felsőoktatás reformjára vonatkozó irányelveit, és a vita megmutatta, hogy oktatóink egyöntetűen támogatják a reformjavaslatokat. A napirenden lévő előterjesztésnek csak néhány részletéhez kívánok hozzászólni, olyan kérdésekhez, amelyek véleményem szerint tisztázásra szorulnak, és amelyekről még nem volt szó. A felsőoktatásra vonatkozó rész 4. pontjához szólok először, az a 8. oldalon van. A pontnak az első bekezdése a következőket mondja: a felsőoktatási intézményekbe felveendő hallgatók létszámát népgazdaságunk szakember szükséglete alapján kell megterveznünk. Mi a helyzet jelenleg ebben a vonatkozásban? A különböző szervek, intézmények, üzemek összesen 607 fő ez évben végző közgazdászt igényelnek az egyetemtől. Egyetemi tanulmányait viszont csak 202 ember fejezi be, közel 400 fő a hiány. 109 levelező hallgató is végez ebben az évben, de ezek nem fedezik az előbb említett hiányt, mert ezek mindanynyian gazdasági munkakörben állásban vannak. A kép a múlt évben ugyanaz volt, mint az idén. Most összesen 330 délelőtti hallgatót fogunk felvenni az első évre. Ez annyit jelent, mivel előreláthatólag 5 éves lesz az oktatás, hogy 1965-ben a sok éves tapasztalat alapján megállapítható lemorzsolódást számbavéve 250 fiatal közgazdászt fogunk kibocsátani. Az új 5 éves tervperiódus évében 250-et, az idei 222-vel szemben. A hiány tehát, ami most mutatkozik, 1965-ben még jelentősebb lesz. A Művelődésügyi Minisztérium jelenleg és a következő években nem tud változtatni ezen a helyzeten, mert nagyobb számú hallgató felvételének útjában áll a diákotthonok férőhelyeinek hiánya. Legfeljebb nagyobb számban lehetne felvenni olyanokat, akik nem igényelnek diákotthoni elhelyezést, vagyis elsősorban budapestieket. Volna még egy másik segítség is, ha pl. a Belkereskedelmi Minisztérium — azért említem éppen ezt a minisztériumot, mert területén legnagyobb a főiskolát végzettekben a hiány — hozzányúlva saját költségvetéséhez, azt mondaná: vegyetek fel nagyobb számban belkereskedelmi szakos hallgatókat, biztosítunk részükre diákotthoni elhelyezést és ösztöndíjat. Lehetne a társadalmi ösztöndíjnak ilyen formája is. Most rátérek a 4. pont 2. és 3. bekezdésére. Itt alig van olyan szakterület, amely említve ne lenne, de a közgazdász szakképzésről nincs szó. Ezt nem szakmai sovinizmusból említem meg, hanem azért, mert ha a 4. pontot változatlan fogalma597