A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

előző órában szabályos csomdkötést látott. Ez a minőségre is javítólag hat. Ugyanakkor a gyerek látja azt, hogy milyen a munkatársi viszony. Ahol ezek a gyerekek vannak, ott a környezet, a dolgozók összefogása, segítése a fiataloknak az idősebb munkások részéről rendkívül megható. A szülők elmondták, hogy a legnagyobb szeretettel beszélnek azokról az asszonyokról, akik őket hetenként egyszer tanítják. Megajándékozták például egyenként őket a szülő és az iskola is. Rendkívül gondosak a fiatalokkal, futkároztak, játszottak, hancúroztak az üzemben. Elővette a környezet, hogy, fiam, veszélyes ez, ne csináld így, így meg így kell viselkedni az üzemben. Nekem az a véleményem, hogy a munka megismerése szempontjából nem elsősorban a tanműhelyeket kellene szorgalmazni, hanem magát a gyárat. A tanműhely az megint melegágy. Vannak jó tanműhelyek is, de jobb, ha magában a gyárban azokon a gépeken dolgozik, ahol tényleg elsajátíthatja a tudást. Vagy például a textiliparnak bér és egyéb okok miatt rendkívül nehéz megtartani a munkaerőt. Ezek a gyerekek már szinte most kiszámítják, hogyha ez a bácsi vagy néni nyugdíjba megy, mire végez, a gép az övé lehet. Ekkor megjelenik a szervezés. Kaptunk egy levelet a IX. kerület egyik üzeméből, hogy a IX. kerületi Pártbizottság most már kezébe veszi ezt az ügyet, és mitőlünk ezt az első osztályt elviszi, és mi fogadjunk valaki mást. Mi válaszoltunk, hogy rendben van, de mi nem értünk vele egyet, mert ezeket a gyerekeket itt kellene hagyni már. Ez is egy szakma. Ezek a gyerekek hozzánőttek ezekhez a dolgozókhoz, most átszervezik, még ki sem forrta magát, milyen jó tapasztalatokkal rendelkeznek, de átszervezik. Ezt nem lehet szerintem a kerületek ügyévé tenni. Meg akarjuk hívni pl. nyáron a szülőket, hogy lássák, a gyerekek hogyan dolgoznak. Ezeknek a szülőknek egy része munkás, egy része kispolgári szülő. Nagyon örültek ennek a kezdeményezésnek. Én nem okvetlen csak jót látok benne, mert vannak bizonyos gondok velük az ellátás terén, voltak olyanok, akik egyszerre mindjárt munkaruhát követeltek, nem is elsősorban a gyerekek, hanem a szülők. Van probléma ezzel, de hagyni kell kiforrni. Ezek a gyerekek annyira fegyelmezettek, komolyabbak, és betegen is némelyik képes volt bejönni. Az üzemi technikum kérdése. Én azt hiszem, hogy ez az iskola-átszervezés nem érinti azt, ami most a könnyűipar területén nagyon széles körben megy, és szorgalmazza a minisztérium is, hogy munka mellett, részben munkaidő alatt, részben munkaidőn túl, végezze el a Bolyainak a megfelelő fonó-szövő osztályát. Itt is rendkívül jó a tapasztalat. Pl. ezek az elvtársak tényleg a munka mellett, általában 0,5% és 1%-kal jobb tanulmányi átlagot érnek el, mint a Bolyai nappali tagozaton. Ezek már felnőtt emberek, és a szakmát már évek óta folytatják iskola nélkül, és rendkívül komolyan veszik a tanulásukat. Úgyhogy én azt hiszem, hogy ettől függetlenül folyhat, mert itten különféle oktatási formák voltak, és ennek az is a vonzó ereje, a Bolyai textiltechnikum az oklevelet ad. Ennek van bizonyos mozgósító hatása. A gyerekek túlterhelésének kérdése. Nekem van egy harmadik osztályos kisfiam, és soknak tartom azt, hogy 3/4 8-tól általában 1 óráig vannak. Folyton azért kapom a kritikát a tanítónőtől, hogy nincs más baja Lacinak, csak, hogy az iskolában folyton mozog. Hát valahol mozogni, ugrálni kell. Alig van annak a szegény gyereknek tényleg ideje a játszásra. Én szülői munkaközösség tagja vagyok, az összes szülő erről panaszkodik, hogy szegény gyerek egész nap bent van, magatartása rossz, és a tanítóknak az ereje és energiája jelentős részben folyton a fegyelmezésre megy el, ami nagyon fárasztó és tényleg kimerítő. 593