A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

A másik dolog, hogy munkásszülők számtalanszor jönnek panaszra, hogy nem képes a gyereknek segíteni, csak legfeljebb ül vele 2-3 óra hosszat, de fogalma sincs, hogyan tudna tartalmilag segíteni. Úgyhogy a felnőttek képzése ebből a szempontból is fontos, amikor mi általános iskolára szervezünk, akkor ezt az oldalát használjuk ki a dolgozó asszonyok felé, hogy a gyerekek és az ő szempontjából igen fontos, hogy végezze el az iskolát. És az üzem segítségével igen sokan be is iratkoznak. Rendkívül fontosnak és szükségesnek tartom a központosítást, mert nagyon sok minisztériumban, nagyon sok ember foglalkozik vele, és ebből bizonyos kuszáitság és túlterheltség is következik. K. NAGY SÁNDOR elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A reformtervezettel, Kállai elvtárs beszámolójával, valamint a kiegészítésekkel, annak alapvető elvi kérdéseivel egyetértek. Kétségtelen az, hogy a szocializmus építésének meggyorsítása döntően függ attól, hogy a következő években mennyi eszmei tőkét ruházunk be a termelésbe, hogy meggyorsítsuk vele a meglevő állószint kihasználását, mely köztudomású, hogy sokszor egy-egy üzemben is — ezt lehet bizonyítani —, ha a termelés színvonala termelőeszközökben elmaradt is, ha az ember bevisz egy plusz eszmei tőkét, szervezőmunkát, a hatékonyság mindjárt meg fog növekedni. Ezért maga az egész reformterv végrehajtása meggyorsítja a szocializmus építését a gazdasági munka területén is. A tervezethez ugyanakkor van néhány megjegyzésem, amivel nem értek egyet. Lenne olyan javaslatom, elvtársak, hogy a tervezetben felvetett egyes oktatási formákkal kapcsolatban, túl azon, ami itt le van írva, adni kell még néhány számot is, ha nem többet, legalább azt, hogy milyen az órák aránya egymáshoz. Ha ilyen általános elveket veszünk be a közoktatásunkba, ahhoz nem tud nyilatkozni, ebbe aztán belefolyik minden és semmi. Mint a szakgimnáziumok ismérvei, amelyek itt le vannak írva. Ennél legalább annyi megvan, hogy hogyan állapítják meg az órák számát, a különböző oktatási formákon, hogy tudja az ember, miről van szó, és mit fog adni ez az oktatási forma a gyakorlatnak. A másik, amire szeretnék kitérni, az az, hogy én nem ilyen bátran vetném fel azt, amit Kállai elvtárs felvetett éppen a felvételekkel kapcsolatban. Úgyhogy nekem az a véleményem: növelni kell az egységes irányítás szempontjából is a népművelési tárca szerepét az általános elvi és egyéb más pedagógiai és tankönyvkiadás területén is, és ezt értem a tanácsi szervekre is, és itt szeretném megmondani azt, hogy ugyanakkor, elvtársak, ha akarjuk mi megoldani fent és lent is a gyakorlati életbe való felhasználást az oktatási munkának, akkor nagyon alaposan ki kell centizni és formálni a cél érdekében a szakmai, az ipari tárcák és a népművelés felelősségét az oktatási munkáért, úgy fent, mint lent is. Mert különben szerintem fennáll a veszélye annak — különösen azért is, mert a gimnáziumok nem rendelkeznek elég szakképzett káderekkel, és ha nem vigyázunk, úgy járunk —, hogy el fogják tolni az egész gimnáziumi és a szakgimnáziumi munkát, el fogják tolni az elvi dolgok felé, a Homérosz és az Iliász felé, és mondom, hogy ennek a veszélyét így talán lehetne csökkenteni. A következő megjegyzésem az lenne, elvtársak, hogy a legelső teendő szerintem az, hogy amikor megyünk, szinte lépésenként, hogyan lehetne megoldani annak az aránytalanságnak a felszámolását, ami kialakult népgazdasági szinten is, az általános képzés, valamint a szakképzés területén is. Elmondok néhány számot, elvtársak. Magyarországon 1954-ben az általános gimnáziumi tanulók létszáma az 594