A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

ni technikusokká, mérnökökké, sokkal több elméletet kapnak, és ez alkalmassá teszi őket erre. Ez persze csak akkor volna érthető, ha azt mondanánk, hogy egy ilyen réteget akar oktatni. De számol azzal is, hogy az iparban nagyon hosszú időn keresztül még munkás lesz. Sok mérnökre van szükség, sok technikusra van szükség, de munkás lesz, mert közvetlenül munkásra is szükség van. Jó-e, hogy a munkásokat továbbképezzük, szerintem helyes. De nem ez a módja. Most mit fogunk csinálni, elvtársak, ha ezt általánosítanánk, mert a törekvés azért az, és ha engedtünk, csak azért engedtünk — a kétfélének —, mert az ipar még ragaszkodik ahhoz. Az történik, hogy valaki 18-19 éves korában — egy nő, vagy egy felnőtt férfi — letesz egy olyan érettségit, vagy egy olyan szakvizsgát, amely se hal, se hús. Nem képzett technikai szinten, nem képzett humán szinten, és nem képzett a gyakorlati munka szintjén. Én ipari munkás voltam, és tudom, hogy az embernek hányszor kellett az ujjára ütni a kalapáccsal, mire megtanulta, hogy odaüssön, ahova akar. Aki szakmunkás, mindenki tudja, hogy milyen sokáig tart, amíg megtanul egyenesen reszelni. Ha mi ettől elveszünk valamit — ha ipari munkás akar lenni, akkor valamit elveszünk tőle —, hiányozni fog neki, és tényleg még egy-két évig gyakorolni kell neki, hogy egyenértékű ipari munkás legyen az ipari tanulóval, aki a másik ipari intézetben tanul. Apró elvtárs közbeszólt, mikor én is közbeszóltam — és elnézést kérek a közbeszólásért —, hogy a mérnök és a technikus is, igaz, elvtársak, ez más kategória. Egyébként is, nekünk olyan iskolákat kell létrehozni, hogy abban a szakmában, ha élethivatásának választotta az illető, a legtöbbet kapjon. És ne ilyen, se humán tantárgyban ne legyen képzett, se technikai, se ne legyen gyakorlati tanítás. A szülő szempontjából is nézni kell, akinek 19 éves fia kap egy érettségit, és aztán két évig olyan gyakornok-féle lesz egy gyárban, aztán 23-24 éves korában lesz olyan szakmunkás, mint az egyébként ipari tanulóként felszabadultak. Másik hátránya ezeknek a gyerekeknek, hogy az iskola elvégzése után mehet főiskolára, amely középfokú iskola lesz. Nem egyetem, hanem középfokú iskola lesz. A gimnáziumban humánus vonalon tanuló gyerek pedig 18 éves korában mehet az egyetemre. (Közbeszólás: érthetetlen!) Ez is mehet. Hát, elvtársak, akkor nem tudom, hogy ki fog a középfokúra menni, ha mehet az egyetemre is, meg a középfokúra is. Hát miért menne a közéfokúra? Ha már végzettséget akar szerezni, az egyik négy év vagy öt év, a másik esetleg három vagy négy év, egy év differenciáért miért menne? Ezek a problémák itt felmerültek, és én is azt szeretném javasolni, hogy ezt az iskolafajtát kísérletezzük ki, elvtársak, mert bennünket nem zavar se török, se tatár, egy-két helyen be lehet ezt vezetni, meg lehet állapítani, hogy mit ad ez, és meg lehet nézni, hogy mibe kerül. Mi most egyszerre akarjuk a politechnikai oktatást az általános iskolában. Ez is egy vagyonba kerül, mert az iskolához szerszám kell. Igazuk van az elvtársaknak, hogy most egy társadalmi megmozdulás volt, no de kivételesen egy megyére, 15-20-30 társadalmi tömegmegmozdulásra össze lehet szedni a dolgokat, de általánosságban nem lehet, mert új eszközöket kell igényelnünk, amelyek tetemes költséget jelentenek. Gondolkoztam azon — lehet, hogy megtárgyalták, és én nem ismerem, azért el lehetne azt képzelni, a Szovjetunióban hosszú ideig jó volt, és ezek szerint mi is léphetünk előre —, hogy a mi gyerekeink tíz évig járnának iskolába, és ott egy bizonyos általános műveltséget szereznének, és onnan mennek ipari tanulónak, illetőleg középfokú iskolára. Milyen követelményeket állít? Az általános iskolában 590