A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

olyan ismereteket nyerjen, hogy a középiskola egy bizonyos szintjét érje el, és ennek alapján képes, hogy az általunk is javasolt középiskolán kezdje. Mert mi most tulajdonképpen csináljuk ezt a középiskolát, amelyből, ismétlem, se hal, se hús nem jön ki, semmit nem érünk el; se nem szakmunkás, se nem elég kulturált, művelt ember ahhoz, hogy a humán-szakon, akár műszaki egyetemen tudjon tanulni. Kádár elvtárs felvetette, hogy nem akarnak vidékre menni. Elvtársak, ez egy nagyon komoly probléma, ehhez nagyon komoly anyagi és egyéb előfeltételek szükségesek, és mielőtt ezt megcsinálnánk, szerintem határozottan át kellene térni arra, hogy az ösztöndíjjal tanuló gyerekek az ösztöndíjat attól a szervtől kapják, amelyek beküldik őket, még akkor is, ha ezt az állam fedezi. És kötelezni, hogy köteles visszamenni az üzembe. Lélektanilag annak óriási jelentősége van, hogy a termelőszövetkezet odahívja a szülőt és a gyereket is, és azt mondja nekik, a termelőszövetkezet öt évig fogja fizetni a te tanulmányaidat, de ezért neked öt évig ebben a termelőszövetkezetben kell dolgoznod. Úgy fog elmenni, vállalni egy kötelezettséget. Hasonló a helyzet az orvosnál és a pedagógusnál, ott a község adná az ösztöndíjat. Ez lélektanilag nagyon fontos. Azt mindenki tudja, hogy eljön a községből, azt mondják néki, nézd, mi fizetünk pajtás, de te visszajössz ide. Akkor is vonzani fogja a fővárosi kultúra, de nem rajta áll, mert nem a minisztérium adja neki az ösztöndíjat, és nem odamegy, ahova akar. A község adja, adja a tsz, vagy az állami gazdaság, vagy az ipari üzem, és kötelezi, mielőtt iskolába megy, írja alá. Ezt hamar be lehet vezetni, különösebb költséggel nem járna, csak bizonyos átutalással, és máris megoldanánk az ilyen problémákat. NAGY JÓZSEFNÉ elvtársnő: Tisztelt Központi Bizottság! Néhány észrevételt szeretnék tenni a kisebb kérdésekhez, történetesen az üzem és az iskolák kapcsolatára. Elmondanám, hogy most így az oktatás szempontjából mik vannak máris az üzemben, ha az úgynevezett általános gimnáziumok, szakképző gimnáziumok, vagy hát a szakközépiskolák kialakulnak, nehogy olyan értelmű szakképesítése legyen, amit az üzemek nem bírnak el, alkalmazotti vonalon, amelyet a mi saját felügyeleti szervünk, a minisztérium mindig lefelé akar szorítani, [sic!] Most nagy örömünkre, a fonás-szövés szakmunkává válik. Ez azt jelenti, hogy 10-50-60-ával szakmunkás képesítést, elméleti képzést is kell adni a dolgozóknak. Jelenleg ilyen a Kelenföldi-telepen kb. 120 van együtt. A saját üzemi szakembereink ilyen képzéssel rendelkező műszaki szakembereink, és egyéb szinten alkalmazott szakemberek tartják ezeket. Ennek a tendenciája, igénye nő a munkások részéről elsősorban azért, mert 5%-ig — ha szakmunkássá válik — béremelést adhatnunk. Ez nagyon jó dolog, az egyébként is nagyon nehéz bérhelyzetünket is segít megoldani. Ennek a tendenciája csak a jövőre nézve — miután az első év ez, amit ősztől csinálunk — gondolom, hogy kétszáz lesz. A tanerők, a belső tanerők, akik az üzemből kell, hogy kikerüljenek, ilyen irányú elfoglaltsága nő. Van a KISZ keretében ez a szakma mestere,

25 az igénye lényegében ugyanezekre az oktatókra hárul. Van nálunk üzemi technikum, amelynek az első osztálya van. Bizonyos szaktárgyakat, pl. műszaki rajzot, statisztikát meg egy-két olyan dolgot, amely nem a Bolyai egyetemhez tartozik — egyébként a Bolyai egyetemhez tartozik — pl. a mi főmechanikusaink oktat [sic!]. Van továbbá ez a bizonyos öt plusz egy Ezzel még a későbbiekben foglalkozom. Lényegében azt szerettem volna elmondani, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk. Ezekkel a gyerekekkel foglalkozni kell, amit itt fejtegetett Szurdi elvtárs, 591