A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

napirenden van a szocializmus alapjai lerakásának befejezése, a szocializmus felépítése, és ehhez nyilván szükséges az új, szocialista embertípusnak a kinevelése, ehhez viszont a legbiztosabb alapot tényleg az iskolákból kell kapni, az új generáció számára megadni. A három célkitűzés felsorolásában változtatnék, és első helyre tenném a marxista-leninista világnézet elsajátítását, azért, mert ilyen időszakban, ami Magyarországon van, amikor tényleg napirenden van a szocializmus felépítése, akkor erőteljesebben kellene kihangsúlyozni a szocialista típusú ember kinevelését, a szocialista erkölcs, a szocialista jellemvonás az egy kicsit szélesebb fogalom, mint a munkára való nevelés, vagy a munka terén a szocialista erkölcsök [sic!] érvényesítése. Másrészt lehet, hogy talán így a szélesebb tömegek részére szimpatikusabb ez a három felsorolás, de azt hiszem, ilyen kérdéseknél ebből nem szabad kiindulni. Egyetértek nagyon az előterjesztés módszerével, illetve az egész anyag módszerével, azért, mert nem akar többet, mint amihez az élet lehetőséget nyújt, viszont ami lehetőség van, azt ki is használja, és nagy a törekvés az elméletnek és a gyakorlatnak az Összekapcsolására. Most már van kb. két éves tapasztalatunk. Még kb. egy év eltelik, amíg törvény lesz ebből, és kb. egy 15 éves távlat, amíg ezeket a kérdéseket meg fogjuk valósítani. Azt hiszem, ez a törekvés, ez a módszer nagyon jól tükrözi a pártnak is eddig bevált munkastílusát. Úgy néz ki, hogy az eddigi tapasztalatok szerint van arra is lehetőség, hogy az egész kérdést — persze nagyon alapos felkészült munkával — egy össztársadalmi üggyé változtassuk. Egyrészt azért, mert ahol ezekkel a kérdésekkel az életben találkoztunk, ott volt aktivitás, sok szép példát lehetett találni a munkások jó és felelősségteljes hozzáállásának. A napokban tárgyalta a Budapesti Pártbizottság ennek az egész kérdéskomplexumnak egy részét, a gyakorlati oktatás tapasztalatait,

18 és nemcsak hogy nagy aktivitás volt a pártbizottság tagjai között, hanem elég nagy hozzáértésről, de különösen nagy szeretetről tettek tanússágot a felszólalások során. A helyes alapelvek és célkitűzések mellett azonban egynéhány dologban szeretném elmondani az aggályaimat. Eddig főleg olyan emberek vitatták ezt a kérdést, akik értenek hozzá, vagy legalábbis ez a szakmájuk, ha még nem is ismerik az új tapasztalatokat ezen a téren. De máris van olyan tapasztalat is, ha szélesebb vitára kerül ez a téma, vagy a gyakorlati megvalósításra, még szélesebben fog jelentkezni az a nézet, hogy ezt az egységes hármas célkitűzést leszűkítsék a munkára való nevelésre, illetve pontosabban a szakmára való nevelésre, ami jelentkezett a különböző bizottsági üléseken, és jelentkezik a gyakorlati élet során. Ez ellen, azt hiszem, nekünk nagyon komolyan fel kell lépni. Az a törekvés, hogy a gyakorlati oktatást, a szakmai képzést azt külön szakszervek akarják irányítani, ezáltal az irányítás egységét megbontani - ez maga is bizonyítja az ilyen nézetnek a tényleges létezését és jelentkezését. A másik, hogy nagyon sokszor összekeverik a saját embereiknek az óhajait a tényleges valósággal, amikor egy rövid képzés, oktatás, vagy mit tudom én mi után már arról beszélnek, hogy kiváló szakmunkásokká válnak az emberek. A mi anyagunkban, a Budapesti Pártbizottság előterjesztésében volt már olyan meghatározás, hogy nagyszerű, selejtmentes munkát végeznek ezek a tanulók. Aztán az egyik gyár írt már levelet az iskolának, hogy milyen kiváló segítséget nyújtottak a tervteljesítésben. Azután az Esti Budapestnek is szokása ilyen szépen, túlzottan írni a dolgokról - azt hiszem, ez ellen nekünk nagyon komolyan fel kell lépni. Hasonló a helyzet ahhoz, hogy nekünk a felszabadulás előtt volt kb. 10 000 mérnökünk és 572