A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

legtrágárabb hangot használták, és állandóan tönkretették a drága samott-téglát. Ma — az ő szavukkal élve — megmorogják azt, aki a samott-téglát megrongálja vagy töri, és megfogadták ezek az asszonyok, hogy tisztességesen fognak egymás mellett élni. És azóta nem nagyon veszekednek ezek az asszonyok. Hiába magyarázna ott a párttitkár vagy az igazgató, hogy asszonyok, ne veszekedjenek, ha ott nem ment volna valami végbe az ő gondolkozásmódjukban. Ezt nem lehet kényszeríteni az emberekre, csodálatos dolgok ezek a tapasztalatok. Azt is tapasztaltuk, hogy azokban az üzemekben, ahol van brigádértékelés, tehát versenyértékelés és nyilvánosság, ott olyan kritikus légkör van a brigádokon belül, hogy azt el nem lehet mondani. Nyilván azért, mert az egyes embernek a munkája egy egész brigádnak a jutalom-elvesztését jelentheti, vagy a dicséret elvesztését, elsőbbséget vagy éppenséggel az utolsóságot jelentheti. Abban a brigádban, amelyik üzemrészben [sic!] nincs értékelés, ott nincs ilyen kritikai légkör. Ma már nem ritka, hogy közösen járnak színházba, üzemlátogatásra, előadásokat szerveznek, filmankétokon vesznek részt, tárlatokon, ismeretterjesztő előadásokon, és volt olyan öntő-brigádunk is, amelyik a jutalmat közösen megy meginni, de azért elmondják, hogy közben főleg a munkáról beszélnek. Ugye, elvtársak, ez azelőtt is megvolt, és nem feltétlenül a rossz példákhoz sorolnám, hogy a jutalmat közösen isszák meg. Hát, ez az élet elvtársak. De tényleg, közben — mondják — a munkáról beszélgetnek. A harmadik fő érdeme ennek a brigádnak, hogy megoldották a szakmai és a politikai képzést. Tudniillik megtalálták az iskolai képzésnek akár pártiskolai, politikai szeminárium és egyéb iskolai képzésnek a kiegészítő formáit, illetve talán úgy is lehetne mondani, az előkészítését azoknak. Van nekünk ma már harmincnegyven brigádunk, amelyek rendszeresen látogatnak ilyen előadásokat. Egy példát említenék meg: a gépgyári kísérleti üzemben az egyik ilyen szocialista brigád elvállalta egy rendkívül modern fogaskerék-köszörűnek a legyártását. Előadást tartott nekik az egyik üzemmérnök, hogy melyik országban és milyen színvonalon gyártják ezeket a gépeket - ez volt az első előadás. A másik előadás arról szólt, hogy a népgazdaság számára és az üzem perspektívája számára milyen előnyökkel járt ennek a gépnek a legyártása. A harmadik előadás és a többi közvetlen a gépnek a szakmai kérdéseivel van Összefüggésben. Nagyon érdeklődnek az emberek az ilyen előadás iránt, állítom, hogy ez akármilyen szemináriummal vetekszik, ebben van politika, van gazdaságpolitika, szakképzés, minden van ebben. És nyilván, hogy nekünk ezeket a formákat tovább kell majd fejleszteni. Úgy néz ki, hogy ezek a szocialista brigádok tehát jó eszközei, lehetőségei lehetnek annak, hogy a fizikai munkások és a műszakiak között jó kapcsolat létesüljön, ugyanakkor a pártmunkások, vezetők és a fizikai munkások közötti kapcsolatnak egy további formáját jelenthetik, mert a pártmunkásoknak és vezetőknek is egészen másként kell ezekhez a brigádokhoz viszonyulniok majd a későbbiek folyamán. Tehát, elvtársak, nekünk most olyan munkaverseny-formánk van kibontakozóban, amelyik nemcsak a gazdaságos termelésre, nemcsak a társadalmi tulajdon védelmére, hanem a gyarapítására is mozgósítja az embereket, emellett mindinkább az általános nevelés kerül előtérbe; megmondom, hogy erre a nevelésre nagyon nagy súlyt fektetünk. Mert ha még egy-két évig nagyon jól tudjuk nevelni az embereket, akkor egy-két év múlva újra ilyen minőségi ugrást készíthetünk elő. 43