A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

En, elvtársak, ezzel csak azt akartam dokumentálni, hogy megvan a munkaverseny-mozgalom magasabb színvonalra való emelésének a feltétele, és ebben ez a kölcsönös bizalom, ami most kialakult vezetők és a munkások között, ez jelenleg is és a jövőben is óriási erő, erről lemondani nem szabad. Én nagyon kérem az elvtársakat, hogy ezt ne frázisnak vegyék, mert ahogy tanulmányoztuk a kérdéseket, újra és újra felötlődtek ezek a kérdések, szóval muszáj volt ezt kimondani. Amit én elmondtam, az a munkásoknak egy kisebb részét érinti, azért mégis úgy nézzük, elvtársak, hogy megvan a feltétele annak, hogy ezt a szélesebb munkástömegek között is fokozatosan erőteljes ütemben elterjesszük. Ennek az érdekében azonban még egy dologra van szükség. Nagyon időszerű már, hogy a párt legfelsőbb fóruma kimondja, indítsuk meg a nagyobb előrehaladásért a kongresszusi versenyt. Megmondom, elvtársak, hogy a felkészülés január l-jén megvolt. Antos elvtárs járt nálunk, aztán kolompolás lett, és a minisztériumok is rákapcsoltak erre a dologra. De aztán sem biztató szót, sem jóváhagyást, semmit nem kaptunk, ezért egy kicsit visszamaradtunk. És ha a tömegeknél néha megérik valami, nem kell, hogy mi okvetlenül megvárjuk a KB ülését, vagy hogy a IV kongresszus

70 miről fog tanácskozni, nekünk ezen a téren jobban kell vigyázni a következőkben. Jobban kell figyelni, hogy alul mi van kibontakozóban. Rendkívül idegesítőleg hatott ránk is, és a gazdasági emberek egy sor területen lefékezték ezt az egészet. Ha visszatartunk egy nagy tömeget, azt nehezen tudjuk újra lendületbe hozni. Én nagyon helyeslem azt, hogy a Budapesti Pártbizottsággal indíttatnánk ezt a versenyt, mert azért az ország életében mégis ez a legfontosabb pártszerv, és nyilván [való], hogy e pártszervnek kell kezdeményeznie a kongresszusra való felkészülést. Ugyanakkor kell hogy rövidesen a SZOT is belekapcsolódjék ebbe, hogy az egész munkaverseny a legszélesebb néprétegek tevékenységévé váljék, és gondolom, hogy el kellene nekünk érni azt, hogy a kongresszusi verseny alatt a verseny tényleges gazdájává a szakszervezet váljék. Ezért nagyon helyesnek tartom, hogy ez a két szerv kezdje a versenyt. Nekünk egy sor vitás kérdést kellene tisztázni. Igaz, hogy a munkások megalkották és megmondták, hogy milyennek kell lenni a magasabb színvonalú szocialista versenynek. De egy sor területen mi nem tudunk kiigazodni, ilyen az anyagi ösztönzésnek a kérdése. Nagy vita van nálunk a brigádok között. Van brigád, amely azt mondja, „hogyha guba van, akkor minden van". Ez a lényeg. Ezek vannak most kevesebben - a fejlettebb brigádokról beszélek most. Vannak olyan brigádok, amelyek azt mondják, hogy ők éppen azért szocialista brigádok, mert ennyi pénzért akarnak magasabb termelékenységet elérni. És emellett mi agitálunk, hogy addig, amíg ez a kérdés nincs megoldva, nyugodtan ilyen formában dolgozzanak, érjenek el magasabb termelékenységet, hiszen úgyis látják, hogy a kormány úgyis visszaadja rögtön az embereknek különböző területeken ezeket a pénzeket. De a szélesebb tömegek számára nem biztos, hogy anyagi ösztönzés nélkül a szocialista brigádmozgalmat komolyabb mértékben ki tudnánk fejleszteni. Vannak olyan brigádvezetők, akik azt javasolják, hogy adjunk bizonyos anyagiakat jutalom vagy átlagbér formájában, vagy azon felül valamit, úgy, hogy mondjuk a termelékenység, önköltség, vagy anyagtakarékosság öt, hat vagy tízszeres megtakarítást hozna az államnak [sic!]. Azt hiszem, hogy a Munkaügyi Minisztériumnak, a Kohó- és Gépipari Minisztériumnak a helyi szervekkel és az egyszerű munkásokkal ezekről a kérdésekről nagyon sokat kellene 44