A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

nemcsak ez a hátránya a régi termelőszövetkezeti tagoknak az újakkal szemben, illetve akkor, amikor ilyen módon tervezünk, amit én nem kifogásolok, újra mondom, sőt ezen az úton kell mennünk tovább, de ha lehet hasonlóan a Heves megyeiekhez, hogy a teljes takarmányszükségleteit az állatok részére, amit bevisznek, vigyék be, s vigyék be természetesen a vetőmagot is. Hanem nyomja a régi tsz-tagokat az új tsz-tagoknak a munkához való átkozott rossz viszonya. Amikor a legöregebb családtag megy be a tsz-be, és a szükséges munkaerő, amire a szövetkezetben szükség volna, most már, amikor az ő földje is benne van, ül. amivel dolgozott odahaza, kívül hagyja, vagy máshol helyezkedik el, vagy egyelőre nem lép munkába. Ez persze egy rövid lélegzetű jelenség, egy-két évig azonban biztosan meglesz, talán jövőre nem lesz olyan nagymértékű mint most. Ezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, hogy a tanulságát és a következtetést vonjuk le, hogy valóban kisebb mértékű legyen ez, mint ahogy elindul. Túl ezen az új tsz-tagok a közös vagyon becsülését illetően semmivel sem viszonyulnak jobban a közös vagyonhoz, mint ahogyan viszonyulnak a közös munkához. Lopnak takarmányt, szemeset, szálasat, egyaránt úgy, ahogy csak módjuk van, ahogyan csak tudnak. Ezen feltétlen segíteni kell, és a tsz vezetőségének elsősorban a feladata, és hogy erre legyen ereje, képes legyen rá, nekünk segítségünkre kell, hogy legyen. De túl ezen, a bevitt őszi vetéseik szerteszéjjel vannak. A parcellákon ezeknek a növényeknek a gondozása, ezeknek a növényeknek a műtrágyázása, általában a ráfordítása, amíg csak be nem takarítjuk, be nem masinázzuk, igen sokba kerül, és e termelőszövetkezeti tag, a régi, nem hiszi el, hogy ér annyit az ilyen módon letakarított őszi gabona, mint ami a ráfordítás. Itt is a károsodást érzi, és nála ez a baj, az újonnan belépett tsz-tagnál pedig az, hogy nem arathat ki [sic!], ilyen módon, és amit eddig elmondtam, bizony a régi és az új tsz-ek tagjai nagyon szembekerülnek egymással, a Politikai Bizottság jelentésében is érzékeltetik ezt. Erre jön még, tisztelt Központi Vezetőség

76 még az, hogy a régi tsz-tagok[nak] földjáradékot 10, illetve 11 esztendőn keresztül nem fizettek. Nos, mint a villámcsapás hat rájuk, és az nem is volna baj, hogy fizetni kell, el is lehetne fogadtatni velük, de azoknak az embereknek fizessék, akik úgy viszonyulnak a közös munkához, a közös gazdasághoz, mint ahogy szóltam róla itt az előbb? És ezek természetesen elégedetlenkednek, ezért jelentkezik az egész sora a tsz-eknek, hogy a földjáradékot engedjük el, illetve azért keseregnek, hogy nekik földjáradékot fizetni kell. Ami a földjáradék jelentőségét illeti, amíg a tsz-be nem lép be a paraszt, nincs annak nagy jelentősége. A földjáradék nem viszi be könnyebben a parasztembert a tsz-be, mikor már benn van, egészen más kérdés. És ez is lényeges valami a tsz-ek megszilárdításánál, a tsz-hez való viszonynál, annak a tősgyökeres parasztnak, hogy úgy mondjam, földbirtokkal rendelkező parasztnak, aki tudja, érti és érzi, hogy földjáradékot kap azért a földjéért, ami mondjuk neki ősi földje. Ekkor van értelme, ahogy az eddigi tapasztalat, legalábbis énszerintem, mutatja. A földjáradéknak nem ellene akarok beszélni, nehogy félreértés legyen. Hanem annak érdekében, hogy törekedjünk segítségükre lenni a tsz vezetőinek abban, hogy azok a tsz-tagok, akik beléptek hozzájuk, másképp viszonyuljanak a közös gazdasághoz. Másképp viszonyuljanak a tsz közös munkájához. Ebben az esetben, újra mondom, nem nehéz elfogadtatni a régi tsz-tagokkal azt a földjáradékot, amit ők nem szoktak meg 10-11 esztendő alatt. Ezt a helyzetet énszerintem ki kellene nekünk használni a tsz-ek megszilárdításánál. Talán van köztünk olyan ugye, aki azt vallja, hogy a földjáradék harci kérdés. A földjáradék énszerintem nem lehet harci 485