A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

d/ Tudomásul veszi a Politikai Bizottság tájékoztatását a Dögei elvtárssal fennálló nézeteltérésekről. 12 Helyteleníti, hogy Dögei elvtárs hibás nézeteit a KB-n kívül is megkísérelte védelmezni, a helytelenítés után. Levelét 13 nem tartja a KB belső meggyőződésből fakadónak és kielégítőnek. Megbízza a Politikai Bizottságot, foglalkozzon tovább az üggyel. 14 6. A Központi Bizottság megtárgyalta Dobi István elvtársnak, az Elnöki Tanács elnökének levelét, 15 amelyben a párt tagjai sorába való felvételét kérte. Úgy határoz, hogy Dobi elvtársat, tekintettel a szocializmus ügye érdekében kifej­tett jelentős és hosszú ideje végzett munkájára, a tagjelöltségi idő mellőzésé­vel a párt tagjai sorába felveszi. Hozzájárul a Központi Bizottság, hogy Dobi elvtárs levelét és a reá vonatkozó határozatot az ülést követően a Népszabadságban közzétegyék. Záradék: Az ülésről rövid közleményt kell kiadni, 16 amelyben a kongresszussal kapcso­latos és folyó ügyekről, valamint Dobi elvtárs felvételéről kell említést tenni. A külföldi küldöttekről kapott tájékoztatást, azok hivatalos nyilvánosságra hozatalá­ig, nem lehet senkivel közölni. 17 Szigorúan bizalmas belső ügy maradjon a Rákosi Mátyásról kapott tájékoztatás, s hasonlóan a Dögei Imre elvtárssal kapcsolatos vitás kérdés. Budapest, 1959. november 20. A Politikai Bizottság megbízásából (Kádár János) [s. k. aláírás] JEGYZETEK 1 A listát nem csatolták a jegyzőkönyvhöz. 2 A szó szerinti jegyzőkönyv hiányában a Politikai Bizottság által készített határozati javaslatot közöljük és látjuk el jegyzetekkel. 3 A gazdasági kérdésekről a PB 1959. november 10-i ülésén hozott döntés alapján készült jelentést az 1959. évi népgazdasági terv első háromnegyed évi teljesítéséről írásos tájékoztatóként juttatták el a KB-tagokhoz, a jegyzőkönyvhöz nem mellékelték. (Lelőhelye: MOL-M-288. f. 5/156. 6. e.) 4 A kongresszussal kapcsolatban a PB 1959. november 10-i és 17-i ülésén elfogadott álláspontról tájékoztatta Kádár János a Központi Bizottságot. - a kongresszus meghívottai, a külföldi küldöttek elhelyezése és kongresszus utáni programja; - a kongresszusi sajtómunka megszervezése; - a kongresszus ifjúsági köszöntése; - a december 5-i fogadás meghívottai; - a kongresszuson megválasztandó szervekre vonatkozó javaslat (a kongresszus elnöksége, titkársága, szerkesztőbizottsága, Fellebbviteli Bizottság, Szavazatszedő Bizottság, Mandátumvizsgáló Bizottság); - a kongresszusi dokumentumok megjelentetése; - emlékbélyeg sorozat forgalomba hozása. (MOL-M-288. f. 5/156. és 157. ő. e.) 5 A kongresszuson elhangzott beszámolót a PB nem vitatta meg testületi ülésen, a PB-tagok írásban tették meg észrevételeiket. 6 A kiküldött „irányelv-dokumentumok" a következők voltak: „A szocializmusért folyó harc történelmi tapasztalatairól és a további feladatokról", „Gazdasági feladatainkról és a második ötéves terv előkészítéséről". 385

Next

/
Thumbnails
Contents