A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)
növeljük, szükséges megfelelő eszközöket, anyagiakat, intézkedési jogot adjunk a megyei járási tanácsoknak, hogy elősegítsék a termelés növelését, a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Ezt a kérdést még részletesebben kell természetesen kidolgozni a szükséges állami vonatkozású rendeletekben, kormányhatározatokban. A mezőgazdaság szocialista átszervezése mind élesebben veti fel, és az elvtársak, különösen a megyei titkár elvtársak, a gyakorlatban látják, hogy mind élesebben merül fel a megyei és járási tanácsok hatáskörének növelése. Mind élesebben merül fel az a probléma, hogy az új feladatok megoldásához kell igazítani az államhatalmi és államigazgatási szervek munkáját. A javaslatban most a gépállomásokról is szó van, amelyet jelenleg az FM-ből irányítanak, a beterjesztett határozati javaslat lényege az, hogy a gépállomások a megyei végrehajtó bizottság irányítása alatt dolgozzanak, illetve kettős irányítás alatt, minisztériumi és tanácsi irányítás alatt. A gépállomások továbbra is önelszámoló egységek maradnak, a minisztérium feladata továbbra is a műszaki, szakmai irányítás, új gépek beszerzése, alkatrész, üzemanyagellátás stb. De a gépállomások gazdálkodásáért elsősorban a Mezőgazdasági Osztályon keresztül a végrehajtó bizottság kell, hogy felelős legyen. 74 A határozati javaslatban az van, hogy a gépállomások vezetőit a megyei végrehajtó bizottság, illetve a járási végrehajtó bizottság nevezi ki. A határozati javaslatnak ezt a pontját úgy kérem módosítani, hogy a gépállomási igazgatót az FM előzetes jóváhagyása után a megyei végrehajtó bizottság nevezi ki, úgyhogy a tanácsi munka más szakterületein is a kettős irányítás elve, illetve a kinevezésben is érvényesül. Ezt a hibát majd kijavítjuk. A közigazgatás különböző területein nem kívánunk semmilyen átszervezést végrehajtani. A múlt évben különösen sok kósza hír járt az országban járások, megyék összevonásával kapcsolatban, semmi ilyen vonatkozású közigazgatási átszervezést nem kívánunk végrehajtani, azon túl, ami a kisközségekre vonatkozik, ott, amelyiknek a határa már kollektivizálva van, és fölös apparátust fenntartani nem szükséges, megtartva a tanácsokat, mint a helyi államhatalom szerveit, de közös igazgatást fogunk biztosítani jelentős létszámcsökkentéssel, és mindjobban összehozzuk a kisközségeket. Ezekkel kívántam kiegészíteni a beterjesztett, viszonylag rövid határozati javaslatunkat, és kérjük, hogy a Központi Bizottság mondja el véleményét. KISS ÁRPÁD elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Az előterjesztett javaslattal általában egyetértek, egy kiegészítésem, javaslatom van, és annak az indokolását is szeretném elmondani. Javaslom, hogy a 4. pontot úgy alakítsuk át, hogy a GB az egyes ipari ágazatok figyelembevételével dolgozzon ki ezen javaslatnál részletesebb elvi anyagot arra vonatkozóan, hogy az egyes ágazatoknak milyen ezen alapelveknek megfelelő, de részleteiben milyen vállalati összevonási és felső irányítási megoldások felelnek meg, tekintettel arra, hogy a Magyar Népköztársaságban az egyes ágazatok sajátságai az itt lefektetett irányelveknek egyik vagy másik oldalát kívánják jobban kidomborítani. Példának elmondom, hogy egyes komplikáltabb késztermékeket gyártó iparágazatokban az alapelvek betartása mellett célszerű lenne nemcsak azonos profilú vállalatokat összevonni, hanem még ezeket, különös tekintettel a műszaki fejlesztés követelményeire, ezekbe a vállalatokba be kellene vonni egyes kiegészítő ágazati vállalatokat is, annak érdekében, hogy a késztermékek minőségjavítása, a gyártmányfejlesztés érdekében, egy vállalaton belül egy kézben legyen az összes alapfeltételek megteremtésének a lehetősége. Más ágazatokban, mint például a tömegcikkipar, egyértelműen be lehetne tartani azt az elvet, hogy azonos profilú vállalatok összevonása a célszerű. Mindez még az irá358