A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

elöregedő, munkaképtelenné váló termelőszövetkezeti tagoknak a megélhetését biztosítsuk, ugyanakkor amikor már ők dolgozni nem tudnak, és szövetkezetük nem is tud róluk gondoskodni, mert mind az aggok házához hasonló állapotban lévő ember lesz abban a szövetkezetben. Ilyen nem sok van, nem sok lesz, mint az istvándi szövetkezet, de az öregeknek a kérdése mégis olyan kérdés minden termelőszövetkezetben, amelyet nem nagyon tartanak szívügyüknek a termelőszövetkezeti tagok. A szervezés, fejlesztés, agitációs munkák során feltétlenül gondot kellene fordítani arra, hogy az öregekről az utódoknak, a fiúknak és lányoknak, akár szövetkezeti tagok, akár nem, de a szövetkezetbe lépett öreg parasztoknak a gyermekei, igenis kötelesek gondoskodni, ha pedig nem képesek gondoskodni valami oknál fogva, akkor ezt a problémát a továbbiakban jó lenne az eddig megállapított lehetőségek bizonyos bővítésével, esetenként lokális jelleggel megoldani. MOLNÁR FRIGYES

64 elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A megyei bizottság részéről mi is egyetértünk a határozati javaslattal, az előterjesztett anyaggal. Az a véleményünk, hogy a Központi Bizottság nagy gonddal elemezte a tavalyi tapasztalatokat, illetve a Politikai Bizottság, és a határozat érdemben előbbre viheti az ez évi fejlesztést. Egyetértünk a márciusi határozattal is, pártbizottságunk igyekezett következetesen végrehajtani, éppen ezért nem szerveztünk ősszel induló termelőszövetkezeteket. Hármat létrehoztak, a továbbiakban elejét vettük, hogy őszi indulású termelőszövetkezeteket szervezzenek, törekedtünk a szövetkezetek megszilárdítására. Ezzel kapcsolatban nem kívánom részletezni az elért eredményeket, de fontosnak tartjuk, hogy lényegesen fejlesszük állatállományunkat is, a zöldségtermelés vonatkozásában is nagyobb a szövetkezeti részarány. A decemberi határozatkor csak azt tettük szóvá, hogy csak 2%-os volt a szövetkezeti részarány, ez 20%-ra növekedett. Ami az idei fejlesztésünket illeti, mi úgy véljük, hogy a növénytermelés vonalán világossá vált a szövetkezeti fölény, és én Czinege elvtárssal értek egyet, aki részletesen fejtegette, hogy alapvetően a kettős feladatot sikerül végrehajtani, és végrehajtottuk. A kenyérgabonánál, takarmánygabonánál lényegesen nagyobb a szövetkezeteknek az 1 kh-ra eső átlaga, de nagyobb a felvásárlási arány is, mert pl. nálunk is kenyérgabonából a tsz-ek 100 kh-ra vetítetten 200 q-t adnak át, az egyéniek pedig csak 140 q-t. De nagy a fejlődés az állatállománynál is — noha nem kielégítő —, de lényeges dolognak tartjuk, hogy amíg 3 évvel ezelőtt a háztájiban több volt az állati részarány, majd akkor l-l arány alakult ki, az idei évben pedig 3:1 az arány a közös javára. 100 holdra vetítetten pedig az egyéniekhez viszonyítva még elmaradnak szövetkezeteink, ebből adódóan 100 kh-ról származó felvásárlásban, áruértékesítésben is elmaradnak, ezért világos, hogy legfőbb gondunk a közös állatállomány növelése, fejlesztése. Ezzel kapcsolatosan én úgy gondolom, hogy világosan kellene beszélni a dolgozó parasztokkal. Ugyanis bizonyos perspektívátlanság abból adódik, hogy amíg a többség nem ismeri a szövetkezetek fölényét a növénytermelésben, látja, hogy az egyéni paraszt ma még többet produkál az állattenyésztésben. Hát akkor talán meg kellene neki mondani, hogy mi azt kívánjuk, hogy az állattenyésztésben is fejlesszük a gazdaságunkat, ezért ideiglenesen egyet lehet érteni azzal, hogy háztájiban, pontosabban közösen végezze a növénytermelést, és egy átmeneti időszakra — talán két év, ha időben ezt meg lehet határozni — az állatállomány maradjon meg otthon. De közben nyomban törekednünk kell arra, hogy erősen szervezzük a közös állományt. Mást nem is tehetünk, mi történik most? A gabonatermelés sem fog a közösbe kerülni még az ősszel, a kapásokat már közösen 347