A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

mint amilyenek a tanácsidézések szoktak lenni. Erre sincs nekünk semmi szükségünk. Előfordult az is, hogy aláírattak olyan nyilatkozatot paraszttal — miután nem akart belépni —, hogy nem ért egyet a népi demokráciával. Ez durva politikai hamisítás. Egyetlen ilyen eset volt, de nem szabad ilyennek előfordulni. A jászberényi járási bizottság megajándékozott minket egy negyedíves plakáttal, amelyen börtönrácsok vannak és rettenetes fej a rácsok mögött, rajta elég udvarias felírás, hogy így jár az, aki a tsz ellen izgat, vagy valami hasonló. Elvileg ez persze igaz, de képzeljék el, milyen hatású, ha egy járás falvaiban megjelennek az utcán ilyen plakátok. A megyebizottság is észrevette és a központ is, s egyesült erővel gyorsan leragasztgatták. Ezek nem kellenek. Elnézést a személyes bántalomért, de meg kell említem, hogy Szirmai elvtárs cikke,

52 a Somogy megyei pártbizottság első titkárának a cikke, véleményünk szerint nem volt hasznos. Én is olvastam, sokan olvasták, elvileg helytelen abban nem volt, de az egész cikk ingerült, türelmetlen, fenyegetőző, mert olyan tételek is voltak benne, hogy aki a szocializmus kereke elé áll, azt a szocializmus legázolja, meg nem tudom én mi. Általában a parasztokkal mi nem így beszélünk most már egy pár esztendeje. És a példa szerint jobb emberségesen beszélni, még a makacskodókkal is. A szándékot mi nem vitatjuk, hogy becsületes, segíteni akart, de azt hisszük, az ilyen hang nem segít. A megyei első titkár nagyobb autoritású ember a megyében, mint hogy ilyen kis baltával lépjen fel, ha nem szükséges. Hiba volt egyes helyeken, hogy nagy tömegben küldtek a falura olyan embereket, akik nem ismerték a kérdést. A parasztokkal most beszélgetés, vita folyik a kérdések körül, és ha megkérdik, hogy lesz a járadék, a választás, a nyugdíj, ez meg az, s ott vannak a mi becsületes elvtársaink, akik se A-t, se B-t erre nem tudnak mondani, és nem tudnak segíteni, az rossz hatású. Amilyen helyes tapasztalat volt az, hogy még megyei értelemben is, elsősorban a helyi erőkre támaszkodtak, és ahol kellett, azokat erősítették, úgy rossz tapasztalat az, ha tömegesen küldték falura az embereket. Általában a tömeges küldés se nagyon jó. Volt úgy helyenként, hogy teherautók jöttek, persze nem ávósok, GPU-sok, hanem egyszerű, becsületes munkásemberek agitálnak, de már maga a megjelenés, hogy jön egy teherautó, leugrálnak stb., már az is félig-meddig pánikot kelt. Nagyon kell az ilyesmire vigyázni. Kicsit rontott az általában jó munkán a nem helyes értelemben felfogott versengés. Nekünk az a véleményünk, hogy ez bizonyos mértékig még a megyebizottságok gyakorlatában is jelentkezett. Látván a győrieket, a szolnokiak egy kicsit idegesek lettek, hiszen sok éven át ők álltak az élen, és most egyszerre mit csinált Győr, eléjük vágott. Egy kicsit idegesek lettek, és ennek következtében egy-két nem jó dolgot is csináltak. Másutt maguk a megyei bizottságok intettek le különböző községekbe kiküldött egyes agitátor-brigádokat, amelyek afféle szocialista versenyt rendeztek, hogy ki lesz előbb kész, ki lesz később kész, és ez hibákra vezetett. Hát ilyenfajta versengés ennél a mozgalomnál nem hasznos. Ennyit a tapasztalatokról. Ami a megtett lépés megszilárdítását illeti, egész hangsúlyozottan és kereken kimondom, hogy a Politikai Bizottság véleménye szerint most a nagy fejlesztésről, meg hasonlóról le kell állni. Azt hiszem, mindenki nagyon örült az eredményeknek, de azért ez a fejlődés egy bizonyos időszakban, úgy február vége fele már olyan nívót ért el, hogy mindenki azt kérdezte a társaitól, hogy nem volna-e jó most már 25