A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

tem is — és valaki szóvá tette már — a foglalkoztatottságról nemcsak a számítási anyagban, hanem a kongresszusi anyagban is feltétlenül beszélni kell. A foglalkoztatottság hiánya élő probléma az országban. Igen éles probléma sok helyen ,bizonyos esetekben ez változik is. Nekünk arról, hogy mi a perspektíva, feltétlenül szólni kell. Szeretném, elvtársak, ha valahol szóba kerülnének a leállított beruházások. Ez egy olyan rákfene, ami állandóan izgat bennünket. Nagyságrendben különösen izgató téma, és hozzáteszem, hogy ez így nem is igaz. Ebben a nagy összegben, nem tudom én, 9 milliárd leállított beruházás van, amikor 11 milliárd, azt hiszem, valamennyivel csökkent (közbeszólás: öt...) (vita érthetetlen). Igen nagy összeg. Most a Statisztikai Hivatal csinált egy nagyon jó felmérést, és mi ezt a magunk területén nagyon alaposan elemeztük. Megállapítottuk, hogy ebből egy csomó örökre leállított beruházás. Mondjuk, nekikezdtünk egy vasútvonalnak, ami tervezve volt, egy bizonyos állomáson megálltunk, és kiderült, hogy ez a vasútvonal, amit megépítettünk, az dolgozik, funkcionál, él, tovább pedig nem építjük. És ennek a 340 milliója tovább szerepel mint be nem fejezett beruházás. Szerepelnek 300 ezerért, 400 ezerért, másfélmillióért olyan tervek, amikért még építés nem is történt, csak tervezés. S az is mint be nem fejezett beruházás szerepel. Olyan beruházás, illetve olyan terv, amelyet soha többet mi megvalósítani nem akarunk, azért, mert kiderült, hogy azokra nincsen szükség. Én azt gondolom, hogy ki kellene ezt szedni innen, és egyszerűen, mondjuk a veszteség oldalon leírni, és végezni vele. Azért, hogy amit mint be nem fejezett beruházást látunk, az tényleg az legyen, ami izgat bennünket, amelyikért harcolni, dolgozni kell, hogy valamiképpen befejezzük, és hasznosítsuk a népgazdaság számára. Ami a bérek kérdését általában illeti. Elvtársak! Én szeretném, és jó volna, ha kitérnénk, az elvekben állást foglalnánk, hogy végre nagyobb lépésekkel közeledjünk a közvetlen bérek felé. Nem jó dolog az — erről már nagyon sokat beszéltünk, sokszor megállapodtunk —, hogy a bérek egy jó része közvetett bér. Mettől nagyobb az összbéren belül a közvetett bér, annál inkább torzításokra ad lehetőséget. Mettől tisztább a bérhelyzet, mettől inkább közvetlen béreket fizetünk, annál több eszköz áll a vezetés rendelkezésére, hogy szándékait megvalósítsa, hogy aki többel járul hozzá a társadalom javainak létrehozásához, az jobban részesedjen a társadalom javaiból. Mert, ami most van, hallatlan torzításokat ad, azt hiszem, ezt a munkásosztály helyzetéről történt felmérés bebizonyította. Egyes esetekben alacsony nominálbért élveznek az összbéren belül. Szerintem ez elvi kérdés, amivel azért kellene foglalkoznunk, mert a bérekkel dolgozók számára ez iránymutatást jelentene, hogy a részletmunkánál milyen irányban dolgozzanak. Az se volna rossz dolog, elvtársak, ha az úgynevezett önköltségcsökkentő beruházások igénybevétele terén, vagy annak biztosítása terén, hogy igénybevehessék, bátrabb lépéssel mennénk előbbre. Az az egypár százmillió, amit ilyen célra adunk, elvtársak, minden esztendőben gyorsan elfogy. Szerintem sokkal jobban meggondolják az üzemek vezetői, alaposabban megnézik, hogy helyesen ruháznak-e be, népgazdasági érdek-e, milyen gyorsan térül vissza a népgazdaságnak. Amikor ilyen beruházást biztosítunk számukra, szerintem kamatkedvezményeket, sőt tőkeviszszafizetési kedvezményeket - de én még olyan messzire is elmennék, hogy aki jól fizet vissza, jól ruházta be, tényleg népgazdasági szempontból, azoknak tőkekedvezményt adnék, amely még az üzem nyereség-visszatérítési alapjába is beszámítana. 214